11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBelföldi hírekSzeptemberben (mától) több rendőr lesz az iskolák környékén

Szeptemberben (mától) több rendőr lesz az iskolák környékén

Szeptemberben több rendőr lesz azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, de polgárőrök is segítik az iskolakezdéshez kapcsolódó feladatokat – erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt az MTI-nek. A rendőrség csütörtökön, a székesfehérvári István Király Általános Iskolában kezdte meg a tanévkezdéshez kapcsolódó figyelemfelhívó kampányát.

 Az ezredes hangsúlyozta: a közútkezelővel együttműködve az oktatási intézmények környékén már augusztusban megkezdődött a megkopott zebrák kijavítása, a közlekedési táblákat takaró faágak eltávolítása. Az érintett iskolák környékén egy hónapon át biztosan jelen lesznek a rendőrök, de szükség esetén tovább is maradnak – tette hozzá.Óberling József felidézte: a rendőrség évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét a tanévkezdéskor, ennek is köszönhető, hogy az iskolák környékén évek óta nem történt halálos kimenetelű gyermekbaleset szeptemberben. Külön odafigyelnek a gépjárművezetőkre, különösen a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelítésére, továbbá a biztonsági öv és a gyermekülés használatára.

 

Ismertetése szerint az idén is folytatódik a kilenc éve működő “Az iskola rendőre” program, amely a kisiskolások biztonságos, balesetmentes közlekedését, szabálykövető magatartásuk elősegítését, közlekedési ismereteik bővítését célozza. A tanévben az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart a tanintézmény vezetőségével, a diákokkal. Nevét és elérhetőségét az intézményekben plakátokon is közzé teszik. A 2017/2018-as tanévben csaknem háromezer oktatási intézményben teljesít majd szolgálatot iskolarendőr.

Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága a programot 20 ezer plakáttal, 100 ezer fényvisszaverő kulcstartóval, 100 ezer első osztályos diákok részére készített foglalkoztató füzettel, 25 ezer tornazsákkal, 50 ezer láthatósági mellénnyel, 40 ezer ív fényvisszaverő matricával, 30 ezer fényvisszaverő karpánttal, 100 ezer fluoreszkáló szilikonos karkötővel támogatta.

A most kezdődő tanévben is folytatódik az úgynevezett SuliMoped-program, amelyben az általános iskola 8. osztályos, hátrányos helyzetű diákjai juthatnak ingyenes képzéssel segédmotor-kerékpárra érvényes vezetői engedélyhez. Folytatódnak a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedők is.

Az ORFK közleményében megjegyezte azt is, hogy a négy éve indult iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat keretében a bűnmegelőzési tanácsadók felhívják a középiskolába járó fiatalok figyelmét az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, valamint a közlekedésbiztonságra. Az előző tanévben 110 település 272 középfokú oktatási intézményének 4390 osztálya vett részt a programban.

Ugyancsak folytatódik a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztásának visszaszorítását célzó program, amelyet a rendőrség három éve indított “A szülők és a családtagok a rendőrség kiemelt partnerei a kábítószer-bűnözés megelőzésében” címmel. A program célja, hogy a 12-18 éves gyermekeket nevelő szülők, valamint családtagjaik közvetlen tájékoztatást kapjanak a kábítószer-fogyasztás kockázatairól, büntetőjogi következményeiről.

Forrás: MTI/Police

Képek: Sugóparti HírekXVMEDIAHírösvény, veszpremtv, gyongyositv, police.huszon. veol

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem