14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságSzép-kártyások figyelem: ennyivel nőttek a juttatások tavalyhoz képest

Szép-kártyások figyelem: ennyivel nőttek a juttatások tavalyhoz képest

Budapest – Jelentősen nőtt a SZÉP-kártyákra érkezett juttatások értéke idén az első negyedévben a kártyakibocsátók adatai szerint, idén a cafeteria-rendszer átalakítása miatt a feltöltések jelentősen meghaladják majd a tavalyit – közölte az OTP Bank, az MKB Bank és a K&H Bank az MTI érdeklődésére.

Az OTP közölte: 70 százalékkal több juttatás érkezett az OTP SZÉP-kártyákra az első negyedévben, mint egy évvel korábban. A feltöltés összege meghaladta a 42 milliárd forintot, ami rekord az OTP SZÉP-kártya történetében. Emellett a költés is markánsan, 30 százalékkal nőtt az első három hónapban. A kártya egyre népszerűbb, jelenleg minden harmadik hazai munkavállaló OTP SZÉP-kártyán kapja béren kívüli juttatását – írták. Azt is közölték, hogy a megváltozott cafeteria-rendszerben január 1-jétől egyedül a SZÉP-kártya maradt kedvező adózású béren kívüli juttatás.

Az OTP SZÉP-kártya első negyedéves kiemelkedő eredményeit a változatos és rugalmas felhasználhatósága mellett jelentős részben ennek köszönheti. Az igénylések száma is rekordot ért el: a kártya bevezetése utáni első teljes év, azaz 2012 óta soha nem igényeltek annyian OTP SZÉP-kártyát, mint az idén. Az első három hónapban a kártyaigénylések száma közel 5,5-szörös növekedést mutatott a tavalyi év azonos időszakához képest. Az MKB Bank közlése szerint 2019 első negyedévében, hónapról hónapra folyamatosan növekvő, összesen 6,1 milliárd forint munkáltatói támogatás érkezett az MKB SZÉP-kártya számlákra. A növekedés áprilisban is folytatódott, így az év első négy hónapjában az MKB SZÉP-kártyával rendelkező munkavállalók már több mint 10 milliárd forint juttatást kaptak. Az eddigi tapasztalatok alapján idén a 2018-as eredményeket jelentősen meghaladó lesz az MKB SZÉP-kártyára beérkező juttatás összege – közölték.

Az MKB kártyabirtokosok 3,2 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártyájukkal. A költések belső összetétele (0,5 milliárd forint szálláshely, 2,4 milliárd forint vendéglátás, 0,3 milliárd forint szabadidő) igazodik az ilyenkor szokásos költési arányokhoz. A bank szerint az év későbbi szakaszában nő majd a költés, így a szálláshelyi költés aránya is emelkedni fog. Példaként említették, hogy az áprilisi költés – különös tekintettel a 4 napos húsvétra – megközelítheti a 2 milliárd forintot, ami szintén meghaladta az egy évvel ezelőtti költést. A K&H Bank pontos számot a negyedéves SZÉP-kártya forgalmi adatokról üzleti titokra hivatkozva nem közölt. Annyit árultak el, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest nagyjából másfélszeresére nőtt a feltöltött összeg. Az előző évekhez hasonlóan, idén is a vendéglátás számla volt a legnépszerűbb.

mti

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem