Hirmagazin.eu
Sporthirek

SZENZÁCIÓS JÁTÉK, BRAVÚROS DÖNTETLEN AZ ANGOLOK ELLEN.. – Gratulálunk!

Kedden este az európai vb-selejtezők I csoportjának 8. fordulójában a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es bravúrdöntetlent játszott a Wembley Stadionban az Eb-ezüstérmes angol csapattal, azonban Marco Rossi együttesének már így is csak halvány matematikai esélye van a vb-szereplésre, ugyanis a csoport másik mérkőzésén a lengyel válogatott 1-0-ra nyert Albániában, ezzel pedig két fordulóval a vége előtt hatpontosra növelte az előnyét a magyar csapat előtt (azonos pontszám esetén a gólkülönbség dönt, ez a lengyeleknek 16-tal jobb most, mint a magyaroknak, és Andorrával játsszák a következő meccset).

A találkozó esélyese az angol csapat volt, mivel Gareth Southgate tanítványai a lengyelek otthonában elért döntetlent leszámítva minden meccsüket megnyerték, a két csapat legutóbbi összecsapásán pedig 4-0-s győzelmet arattak a Puskás Arénában.

A magyar válogatott ugyan jól kezdte a sorozatot, de ősszel visszaesett a teljesítménye, az albánoktól idegenben és múlt szombaton otthon is 1-0-ra kapott ki, így a negyedik helyre csúszott vissza az I csoportban.

Marco Rossi több kulcsemberére nem számíthatott a Wembley Stadionban. FORRÁS: MTI/KOVÁCS TAMÁS

Marco Rossi szövetségi kapitány nem csak az Eb-ezüstérmes ellenfél, hanem a csapatösszeállítás miatt is nagyon nehéz helyzetben volt, mert a csapatkapitány Szalai Ádám mellett szinte a teljes védelmet nélkülöznie kellett. Fiola Attila sérülés miatt nem volt bevethető, Willi Orbán az RB Leipzig és az MLSZ előzetes megállapodásnak megfelelően visszatért Lipcsébe, míg Botka Endre eltiltás miatt nem léphetett pályára a Wembley Stadionban, így úgy tűnt, valóságos csoda lenne a magyar csapat pontszerzése.

Még több sporthír!

A mieink a Gulácsi – Kecskés, Lang, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Schäfer, Nagy Zs. – Szoboszlai, Schön, Sallai összeállításban léptek pályára a Wembley Stadionban, az angolok pedig a létező legerősebb Pickford – Walker, Stones, Mings, Shaw – Rice, Mount, Foden – Grealish, Kane, Sterling tizeneggyel kezdték a találkozót.

Ahogy az várható volt, az angolok ragadták magukhoz a kezdeményezést, de mieink sem álltak vissza, hanem próbálták megbecsülni a labdát és gyors kontratámadásokat vezetni. A mérkőzés első helyzetére a kilencedik percig kellett várni. Ekkor Luke Shaw ment el a balszélen, a középre tett labdájára Harry Kane érkezett, azonban a visszasprintelő Nagy Zsolt hatalmasat mentett az angol csapatkapitány elől, akinek már csak az üres kapuba kellett volna passzolnia.

Raheem Sterling sem akarta elhinni, hogy nem lett gól Kane helyzetéből. FORRÁS: AFP/BEN STANSALL

A 14. percben a mieink is veszélyeztettek. Szoboszlai Dominik jobboldali beadására Sallai Roland robbant be a rövid oldalon, azonban a kapáslövése jócskán elkerülte az angol kaput. A folytatásban az angolok gurigáztak, de a 22. percben tizenegyest kapott a magyar válogatott.Loïc Négo csapott le egy magasra felpattanó labdára, Luke Shaw pedig ollózós mozdulattal elrúgta azt, de közben telibe találta Nego fejét, a spanyol Alejandro José Hernández Hernández játékvezető pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. A büntető előtt ugyan Szoboszlai Dominik és Sallai Roland még tanakodtak kicsit, hogy melyikük végezze el a lövést, végül Sallai állt a labda mögé és magabiztosan a jobb alsó sarokba lőtt a balra vetődő Jordan Pickford mellett.

Sallai Roland gólöröme a Wembley Stadionban. FORRÁS: GETTY IMAGES/2021 AMA SPORTS PHOTO AGENCY/MATTHEW ASHTON – AMA

A bekapott gól után az angolok sebességet váltottak, és gyorsabban kezdték járatni a labdát, de igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, így Gulácsi Péternek sem kellett bravúrt bemutatnia. A 37. percben aztán egy rögzített helyzetből jött az angolok egyenlítőgólja. Phil Foden jobboldali szabadrúgása megpattant Nagy Ádám hátán, a lecsorgóra pedig John Stones érkezett, aki két méterről a kapuba belsőzött.

Még több sporthír!

Az egyenlítés után vérszemet kaptak az angolok, akik még az első félidőben meg akarták fordítani a meccset. Erre a hosszabbításban volt is lehetőségük, amikor Shaw baloldali beadása után Raheem Sterling fejelt öt méterről kapura Nagy Zsolt mellől, de Gulácsi Péter bravúrral védeni tudott, így döntetlennel vonulhattak a szünetre a csapatok.

John Stones szerencsés góllal egyenlített. FORRÁS: AFP/BEN STANSALL

A második félidőt az angolok kezdték lendületesen, de komoly helyzetet sokáig nem tudtak kialakítani, ráadásul megúsztak egy kiállítást is. Az 51. Loïc Nego szerzett labdát, majd megindult volna a jobbszélen, de a sárga lapos Luke Shaw hátulról lerántotta, de Hernández Hernández játékvezető megkönyörült az angol hátvéden, és nem mutatta fel neki a második sárga lapját.

A folytatásban a magyar csapat remekül játszott, főleg a labdakihozatalok működtek gördülékenyen, és úgy tűnt, a játékosok önbizalma is visszajött. Az angolok a 62. percben veszélyeztettek először a második félidőben. Foden baloldali szögletére a gólszerző Stones robbant be a hosszú oldalon, az ötméteres csúsztatása azonban pár centivel elkerülte a kapu jobb oldalát.

Nagy Zsolt és Jack Grealish szócsatája. FORRÁS: AFP/BEN STANSALL

A 70. percben ziccert hibáztak az angolok. Lang Ádám vesztette el a labdát a térfél közepén, Harry Kane azonnal kiugratta ziccerben Sterlinget, de az angol támadó közeli lövését Gulácsi Péter lábbal védeni tudta. Négy perccel később újabb hazai lehetőség maradt ki. A csereként beállt Bukayo Saka átadása után Kane került helyzetbe, de az angol csapatkapitány egy pattanás után 14 méterről jócskán a kapu mellé lőtt.

Még több sporthír!

A hajrára az angol szövetségi kapitány mindent bevetett a győzelem érdekében. Pályára küldte a Liverpool csapatkapitányát, Jordan Hendersont és az AS Roma bombaformában lévő támadóját, Tammy Abrahamet is, de a magyar csapat rendkívül stabil volt a Wembley Stadionban.A 84. percben a mieink akár a meccset is megnyerhették volna.A találkozó egyik legjobbja, Nagy Zsolt szerzett labdát az angol tizenhatoson belül, a labda a csereként beállt Holender Filip elé került, aki 14 méterről el akarta tekerni a labdát a bal felső sarokba, de sajnos nem találta el a kaput.

Nagy Zsolt volt a magyar csapat egyik legjobbja az angolok ellen. FORRÁS: THE FA VIA GETTY IMAGES/MICHAEL REGAN/MICHAEL REGAN

A hajrában az angolok mindent megtettek a győzelemért. A hosszabbításban már záporoztak be a szélről belőtt labdák Gulácsi Péter kapuja előtt, de a magyar kapus és az egész magyar védelem hősiesen küzdött, és végül megtartotta az előnyét, így az albánok elleni vereség után bravúrdöntelennel megy egy hónap szünetre a válogatott.

Még több sporthír!

A magyar válogatott az Évszázad mérkőzése, azaz a 68 évvel ezelőtti legendás, 6-3-as győzelem óta először nem kapott ki Angliában.

Világbajnoki selejtező, I csoport, 8. forduló
Anglia–Magyarország 1-1 (1-1)
London, Wembley Stadion
Játékvezető: Alejandro José Hernández Hernández (spanyol)
Anglia: Pickford – Walker, Stones, Mings, Shaw – Rice, Mount, Foden – Grealish (Saka, 63.), Kane (Abraham, 76., Watkins, 90+2.), Sterling (Henderson, 76.). Szövetség kapitány: Gareth Southgate.
Magyarország: Gulácsi – Kecskés, Lang, Szalai A. – Nego (Bolla, 90+2), Nagy Á., Schäfer (Vécsei, 80.), Nagy Zs. – Szoboszlai (Nikolics, 90+2,), Schön (Holender, 68.), Sallai (Hahn, 79.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
Gólszerzők: Stones (37.), ill. Sallai (23. – tizenegyesből)
Sárga lap: Shaw (22.), ill. Schäfer (42.)

A csoport másik meccsén lengyel válogatott egygólos győzelmet aratott Albánia vendégeként, így feljött a pótselejtezőt jelentő második helyre. A győztes gólt alig hat perccel a becserélését követően Karol Swiderski szerezte a 77. percben. A mindkét válogatott szempontjából sorsdöntő mérkőzésen a hazai szurkolók feldühödtek a bekapott gólon és megdobálták a vendég játékosokat, ezért félbeszakadt és közel negyedórát állt a találkozó.

Még több sporthír!

A lengyelek két fordulóval a vége előtt már hat ponttal előzik meg a negyedik magyar együttest, míg a harmadik albánokat néggyel.

Az állás: 1. Anglia 20 pont, 2. Lengyelország 17, 3. Albánia 15, 4. Magyarország 11, 5. Andorra 6, 6. San Marino 0

origo

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

A Milan megszabadult Mihajlovictól

info

Kammerer megerősítette: az olimpia után is folytatja

info

Csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást, mjad bajnok lett a Fradi

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------