Hirmagazin.eu
Főoldal » Szenzációs Fucsovics-győzelem az US Openen!
Sporthirek

Szenzációs Fucsovics-győzelem az US Openen!

Fucsovics Márton öt szettben legyőzte a 14. helyen kiemelt bolgár Grigor Dimitrovot, így a legjobb 32 közé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 66. magyar és 20. helyezett ellenfele egy hete, a Cincinnatiből New Yorkba áthelyezett torna második fordulójában is összecsapott egymással, akkor 7:5, 4:6, 6:2-re nyert a nyíregyházi játékos.

Ezúttal a korábbi világbajnok bolgár kezdett jobban, miután az első szettben viszonylag simán – brék nélkül – eljutottak 6:6-ig, a rövidítésben pedig ő összpontosított jobban. A második felvonás már fordulatosabb csatát hozott. Dimitrov háromszor is brékelőnybe került, Fucsovicsnak azonban mindháromszor sikerült visszaküzdenie magát, a második alkalommal – 4:5-nél – úgy, hogy négy játszmalabdát is hárított. A hat brék után ismét 6:6 lett az állás, tehát következett az újabb rövidítés, amely ezúttal a magyar teniszező fölényét hozta, így sikerült az egyenlítés.

A harmadik szett közepén ismét Dimitrov került brékelőnybe, Fucsovicsnak ugyan 5:3-as hátránynál volt két lehetősége fogadóként megnyerni a játékot, azonban nem élt vele, a bolgár pedig második játszmalabdáját már nem hibázta el. A negyedik játszmában szintén a magyar teniszező futott az eredmény után, de kétszer is ledolgozta brékhátrányát, majd 4:4 után a tavaly elődöntős Dimitrov kifejezetten sokat hibázott, így Fucsovics ismét egyenlített.

A továbbjutást eldöntő ötödik szettben Fucsovics rendkívül magabiztosan teniszezett, melynek köszönhetően 3:1-re elhúzott, majd szoros küzdelemben, többek között a meccs labdamenetét is megnyerve hozta a saját szervajátékát. Ekkor úgy tűnt, Dimitrov “elengedte” a mérkőzést, három bréklabdához jutott Fucsovics, de a bolgár visszaküzdötte magát, végül a magyar játékos a hetedik lehetőségét már kihasználva másodszor is brékelte riválisát, ezzel pedig el is döntötte az összecsapást.
Fucsovicsnak a következő körben a világranglistán 82. helyen álló amerikai Frances Tiafoe lesz az ellenfele, aki szintén ötjátszmás mérkőzésen jutott tovább.

Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért): Fucsovics Márton-Grigor Dimitrov (bolgár, 14.) 6:7 (5-7), 7:6 (7-4), 3:6, 6:4, 6:1.

Babos Tímea – oldalán Kristina Mladenoviccsal – könnyedén jutott túl az első fordulón a női párosok versenyében az amerikai nyílt teniszbajnokság csütörtöki napján. A világbajnok magyar, francia duó a Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos amerikai, mexikói kettőst múlta felül két sima játszmában. Az egyesben egyaránt kiesett Babos és Mladenovic az első szettben 4:0-ra elhúzott, majd dupla brékelőnyét megőrizte a játszma végéig (6:2). A második felvonás pontosan ugyanilyen forgatókönyv szerint zajlott, így 59 perc alatt győzött az első helyen kiemelt párosuk. Babosék ellenfele a nyolcaddöntőben a Gabriela Dabrowski, Alison Riske kanadai, amerikai duó lesz.

Női páros, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia 1.)-Kaitlyn Christian, Giuliana Olmos (amerikai, mexikói) 6:2, 6:2

Hasonló hírek

Nem szabadulunk a mecseki mumusunktól.

Edit

A kategória élén

Edit

Pekingben lesz a 2022-es téli olimpia

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!