Hirmagazin.eu
Bulvár

Szente Vajkot felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték

Szente Vajk színész-rendező miután kiderült, elárulta, egy költségvetési ügyről van szó, amiben több társa is érintett.

Szente Vajkot tavaly jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélték, két évre felfüggesztve, tudta meg az Index. A lap birtokába jutott dokumentumban az is szerepel, hogy egy költségvetési ügyről van szó, amiben több tettestárs is érintett. Ők szintén felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.

A színész-rendező idén szerette volna megpályázni a Madách Színház igazgatói posztját, ám végül nem adott be pályázatot. Dobó Kata új párja a portálnak közleményben válaszolt a cikk tartalmára:

Egy édesanyám és általam vezetett családi vállalkozásunk könyvelése 8 és fél évvel ezelőtt számviteli hibákat vétett. A bíróság a károkozás tényét megállapította. A vállalkozás vezetőiként a könyvelés által elkövetett hibákért felelősséggel tartoztunk, és a kárt az utolsó fillérig megtérítettük. A bíróság a döntésével a jogkövetkezmények alól előzetesen mentesített, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezem, melyet ezúton a szerkesztőségnek eljuttatok. Ebben látható, hogy büntetlen előéletű vagyok és nem állok a közügyektől való eltiltás alatt. A Madách Színház vezetésére kiírt pályázaton nem a fentiek miatt nem vettem részt, hiszen jogszerűen pályázhattam volna. Döntésemet más szempontok befolyásolták – áll Szente Vajk közleményében.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: MTI Szigetváry Zsolt

Hasonló hírek

Megszólalt a magyar sofőr, aki megtanította az amerikai színésznőnek az Animal Cannibals slágerét (A cikk videót tartalmaz)

Géza

Hihetetlen: Richard Gere 69 évesen ismét apa lesz

Mazsi

Súlyos fájdalmakkal küzd Vastag Csaba

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------