A karácsony latinul Nativitatis Domini, Natalis Domini (Az Úr születése), az egyik legnagyobb keresztény ünnep, teológiailag a húsvétünnepe után, amellyel Jézus Krisztus születésére emlékeznek. Assisi Szent Ferenc az ünnepek ünnepének tartotta.

Minden évben december 25-én tartják világszerte, habár nem ezt a dátumot tartják számon Jézus születésének. Talán azért esett erre a választás, mert egyes keresztény szerzők szerint Jézus szenvedése, azaz a húsvét, illetve fogantatása az év azonos napján, március 25-én történt, vagy azért, mert ekkor van a téli napforduló a Föld északi féltekéjén, illetve a korai keresztények ezen a napon a kötelező Mithrász– és Sol Invictus-ünnep helyett Jézus születését ünnepelték. Ez a keresztény ünnep az első nikaiai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja: az öröm és békesség, a család és gyermekség, az otthon és szülőföld ünnepe.

A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint napkeleti bölcsek („háromkirályok”) indultak útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket Jézushoz.

Annak ellenére, hogy a tradicionális karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, sok nem keresztény ember is ünnepli világszerte az emberi szeretet ünnepeként.^[9][10] A modern és népszerű ünneppel együtt jár az ajándékozás, a karácsonyi zene, üdvözlőlapok küldése, templomi ünneplések, karácsonyi ebéd és ünnepi hangulatú tárgyakkal való díszítés, mint például karácsonyfa-állítás, karácsonyi égők, színes üveggömbök, girlandok, szaloncukor, fagyöngyök és krisztustövisek elhelyezése, díszítése.

A karácsony szó a jelenleg leginkább elfogadott teória szerint a keleti keresztény egyház szláv nyelvéből kerülhetett a magyarba, valószínűleg bolgár közvetítéssel. Egyes bolgár nyelvjárásokban a kracsun szó a téli és a nyári napfordulót, illetve az azok körüli ünnepnapokat jelenti. Macedón nyelvjárásokban a kracsun kifejezetten karácsonyt jelent.

A kracsun szó az (át)lép jelentésű korcs- igei tőre vezethető vissza, a szó jelentése pedig a lépő, átlépő értelemtől a fordulónap, napfordulófelé fejlődve jutott el mai tartalmáig.

Egy másik elmélet − mely a hangváltozások (szláv palatalizációk, nyílthangúsodás) törvényei alapján kutatta a szó etimológiáját − az óegyházi szláv az albán nyelv karcun szavát vette át, melynek eredeti jelentése rönk, tuskó, utalva a téli napfordulókor tartott máglyarakás pogány népszokására.

Megemlítendő az az alternatíva is – az 1556 előtt készült, vitatott hitelességű Kassai kódex alapján -, mely szerint a magyar kerecsen/kerecseny szóból származik e szavunk, visszautalandó a karácsonnyal egy időben tartott, régi magyar szokás szerinti sólyomröptetésre.

A karácsony szó magyar eredeztetéssel a fekete színnel, azaz a sötétséggel és a legrövidebb nappallal kapcsolatos.

Eredeztethető még a latin incarnatio (megtestesülés) szóból, mivel ez Isten testben való megjelenésének ünnepe.

Hagyományos magyar elnevezés a kiskarácsony és a nagykarácsony, amely a valóságban két külön ünnepet takar: nagykarácsony december 25-e, karácsony első napja, kiskarácsony pedig január 1-je, újév napja.

Ókor

A mai karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már a keresztény vallás elterjedése előtt is léteztek, például ilyen volt a Római Birodalom téli napfordulóhozközeli állami ünnepe, a szaturnália ünnepség. Az ókori Rómában december 17-25 között tartották a földművelés istenének, Szaturnusznak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalomszerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A szaturnália ünnepe egyre hosszabbodott és úgy ért véget, hogy a december 25-én bekövetkező napfordulón a szoláris istenek emléknapját megtarthassák.

A régi ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta. A földművesek számára fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük múlott rajta. A meleg időszak a bőség időszaka volt, míg a hideg időszak a sötétség és a nélkülözés időszaka, ilyenkor az isteneket igyekeztek jókedvre deríteni. A szolgák megajándékozása is elterjedt volt. A házakat örökzöld borostyánokkal díszítették.

A római császárkorban, Aurelianus császár idejétől december 25-én a szoláris jellegű Mithrász és Sol Invictus (wd) (napisten) születésnapját tartották, amelyen kötelező volt részt venni. A keresztények számára az jelentette a kiutat ebből, hogy ezen a napon Jézus születésnapját kezdték ünnepelni. A pogány germán népek ekkor tartották a jul (yule) ünnepét.

Miután a kereszténység engedélyezett vallássá vált (313), hamarosan hivatalos ünneppé nyilvánították Jézus születését. A karácsony keresztény ünnepének a célja az volt, hogy lezárja a Jézussal kapcsolatos vitákat és népszerűsítse a liturgia eszközével a első nikaiai zsinat határozatát (325), mely szerint Krisztus Isten és ember is egy személyben.

Az ünnep napjának megválasztása sok problémát okozott, mert ebben az időben számos egymással ellentmondó nézet uralkodott Jézus születésnapját illetőleg. Így egyesek szerint május 20-án, mások szerint április 18-án vagy 19-én, ismét mások szerint november 25-én, vagy január 6-án született Jézus.

A választás mégis december 25-re esett, hogy ellensúlyozzák az e napon ünnepelt Mithrász és Sol Invictus (legyőzhetetlen Nap) pogány ünnepét azáltal, hogy bevezették Krisztusnak, a Sol Salutis-nak (az üdvösség Napjának) ünnepét. Ezzel összefüggésben kapott új tartalmat Jézus születésének korábbi ünnepe, a vízkereszt is.

Jézus születésének ünnepével új vallási tartalommal töltötték meg a korábbi pogány ünnepet.

Újkor

1647-ben a puritánok vezére, Oliver Cromwell minden karácsonyi ünnepséget betiltott és illegálissá nyilváníttatott, mivel erkölcstelennek tartotta a mulatságot a szentnek tartott napon. Angliában a tiltást csak 1660-ban, Cromwell halála után oldották fel.

A 16. században a reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét is. Az addigi templomi liturgia kezdett beköltözni a házakba. Az emberek a Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat elkezdték otthon is ünnepelni. Kialakult sok karácsonyi szokás, például a karácsonyfa-állítás az evangélikusoknál Németországban. A 18. században már egész Németországban szokás volt karácsonyfát állítani. Innen jutott el a 19. században előbb Ausztriába, majd egész Európába, a kivándorlókkal az Újvilágba, és így kezdett meghonosodni az egész nyugati keresztény világban. A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, később kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. A karácsony megünneplése egyre inkább kezdett szokássá válni a nem vallásos családok körében is, a szeretet, a béke ünnepeként, a vallásos keresztényi rítusok egy részét átvéve.

Magyarországon a szocializmus idején az állami hatalom törekedett az ünnep hangsúlytalanná tételére, vallási tartalmának eltörlésére. Ennek érdekében a hagyományos ünneplés lehetőségeit – különösen az 1950-es években – nehezítették (többek között karácsony másnapjának munkanappá minősítésével, a karácsony előtti bérszámfejtés megtiltásával, az éjféli miséken részt vevők besúgásával), illetve az embereket változatos programkínálattal próbálták elterelni a karácsony megünneplésétől. A hivatalos nyelvezet fenyőünneppé nevezte át (ezen a néven egészen a rendszerváltásig rendeztek ünnepséget az Országházban), de ekkor nevezték át advent harmadik és negyedik vasárnapját is ezüst-, illetve aranyvasárnapra. A hagyomány szerint ajándékhozó Jézuska (illetve a Mikulás) helyett pedig a Télapó figuráját próbálták elterjeszteni. Az 1960-as évek közepétől az ünnepek kezelése az ideológiai síkról fokozatosan kereskedelmi kérdéssé alakult át.

Napjainkban, az európai zsidó-keresztény kultúrkörben a karácsony népszerű és sokakat érintő ünneppé vált, amely azonban családonként más-más jelentést hordoz.

Magyar karácsony

Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születése napjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). A reformátuskeresztények szentestén, azaz 24-én istentiszteleten vesznek részt, majd másnap úrvacsorát vesznek. December 24-én hagyományosan a katolikus családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult, hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalokra.

A néphagyomány szerint a karácsonyi asztal fontos szerepet játszott az ünnepkor. Az asztal díszítésének és az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. Régebben a karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták és abból vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. A megterített asztalra gabonamagvakat helyeztek és abból adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.

A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek.

December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy karácsonyi vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a bensőséges családi együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.

A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.

Régebben a betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt és az egész országban ismertek, nagyon sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.

Alapadarok: wikipedia

Forrás: Hirmagazin.eu