9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeSzabadidőBulvárSzent a béke? Új fejezet kezdődött Majka és Curtis kapcsolatában

Szent a béke? Új fejezet kezdődött Majka és Curtis kapcsolatában

Reményt keltően nyilatkozott Majkával való kapcsolatáról Curtis.

Mint azt a Blikk is megírta, tavaly nyáron hatalmas port kavart a hír, miszerint Majka és Curtis külön utakon folytatják. Azt, hogy Curtis – polgári nevén Széki Attila – drogproblémái miatt többé nem dolgoznak együtt, Majoros Péter a Szegedi Ifjúsági Napokon, a színpadon mondta el a közönségnek. A két rapper utoljára a TV2 őszi sajtótájékoztatóján találkozott egymással, azóta pedig Curtis az elvonót is megjárta.

Idén tavasszal valószínűleg újra együtt állnak majd színpadra, ugyanis három közös dalukat is – a Füttyöst, a Valami rapet és az Irány Sopron! című dalt – Fonogram-díjra jelölték.

– Amikor kiderült, hogy Fonogram-díjra jelölték három számunkat is, köztük a Király Viktorral közös nótánkat, Peti felhívott, hogy menjünk együtt. Mindenki azt hiszi, rosszban vagyunk, pedig ez nem igaz. Történt, ami történt, de rendeződtek a dolgok köztünk, és szoktunk beszélni egymással – mondta a Borsnak Curtis, aki szerint különleges lenne, ha megnyernék ezt a díjat.

A rapper továbbá arról is szót ejtett, hogy közös munkáról egyelőre nem beszéltek Majkával.

Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work