11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBelföldi hírekSzemélycserét jelentett be a Jobbik - videó

Személycserét jelentett be a Jobbik – videó

Ez már nem az első változás azoknál a pártoknál, amelyek a vártnál gyengébben szerepeltek az EP-választáson.

A Jobbik elnöksége azt javasolja, hogy Jakab Péter szóvivő legyen a frakcióvezető Gyöngyösi Márton helyett, aki egyetlen jobbikosként EP-mandátumot szerzett. Jakab Péter is szerepelt a Jobbik listáján, de csak a harmadik helyen, így itthon kell maradnia. A párt alig haladta meg a 6 százalékot a választáson, ez a Jobbik történetének messze a legrosszabb eredménye uniós szavazáson – közölte az M1 Híradója.

Ősszel országos tisztújítást fog tartani a Jobbik – a hírt péntek éjszaka, a közösségi oldalán jelentette be a párt, az elnökség ugyanis – mint írták – úgy döntött, hogy vállalja a politikai és személyi felelősséget az EP-választás eredményéért. A bejegyzés szerint Sneider Tamás pártelnök és a vezetés többi tagja sem tölti ki teljes mandátumát.

A Jobbik elnöksége már megválasztásának napján is gyenge lábakon állt.

A Sneider Tamás kihívójaként alul maradt Toroczkai László nem sokkal a kongresszus után a tagság jelentős részével együtt otthagyta a Jobbikot.

A kiábrándult tagok új pártot alapítottak, a Jobbik pedig a néppártosodás jegyében egyre közelebb került a baloldalhoz. Az elnökség folyamatosan bizonygatta, hogy a párt szakított korábbi nézeteivel, és minden lehetséges fórumon megjelentek a baloldali politikusok mellett.

Szövetség az LMP-vel

„Együttműködünk bárkivel. Nem csak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is, ha szükséges” – Gyöngyösi Márton, a párt EP-mandátumot nyert korábbi frakcióvezetője januárban az Azonnali.hu-nak már így nyilatkozott. Nem sokkal ezután pedig Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltsége kapcsán az LMP-vel hivatalosan is szövetséget kötöttek.

Közben a baloldali képviselők is egyre többször fogalmaztak úgy, hogy az új Jobbikkal nem csak lehet, hanem együtt is kell működni.

Csakhogy az európai parlamenti választás fordulatot hozott.

Miután a Jobbik a mindössze egy mandátumot érő támogatottsággal története legrosszabb eredményét érte el, a pártot szombaton már az egyébként ugyanolyan eredménnyel végző MSZP sem sorolta az általuk demokratikusnak tartott ellenzéki erők közé.

Kérdés, hogy lesz-e összefogás?

„Nyilvánvalóan egy hitelességi kérdés lesz, hogy a Jobbikkal összefognak-e” – fogalmazott Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1-en. Szerinte, mivel a Jobbik néppártosodási terve is kudarcba fulladt, a baloldalnak többé nem érdeke az összefogás.

Közben a baloldallal való együttműködést úgy tűnik, már a Jobbik tagjai közül sem mindenki támogatja. A párt Csongrád megyei elnöke a közösségi oldalon azt írta, „Fidesz-győzelem lesz ősszel is. Köszönetet lehet mondani az alkoholos mámorban úszó Gyurcsánynak és a nagyképű Fegyőrnek.”

m1

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem