18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságSzázmilliárd forint folyószámlahitelt igényeltek idén a vállalkozók

Százmilliárd forint folyószámlahitelt igényeltek idén a vállalkozók

forrás: MTI

Az idén eddig a vállalkozások összesen 93,7 milliárd forint folyószámlahitelt igényeltek a Széchenyi kártya program keretében, valamennyi hitelt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása mellett folyósították a bankok – közölte a garanciacég az MTI-vel.

A társaság közleménye szerint népszerűek a Széchenyi kártya programban elérhető 25 millió forint feletti folyószámlahitelek is, ez év augusztusa óta 1,97 milliárd forint összegű hitelt vettek fel a vállalkozások.

vállalkozói hitel
Széchenyi hitelkártya. MTI-fotó: Balaton József

Nagy Róbert, a Garantiqa vezérigazgató-helyettese elmondta: a Széchenyi kártya folyószámlahitel esetében az igényelhető hitelkeret nagysága az eddigi érték duplájára, 50 millió forintra emelkedett, mivel egyre inkább nő azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyeknek 25 millió forintnál nagyobb folyószámlahitelre van szükségük a folyamatos működés zavartalan biztosításához. Már öt banknál van lehetőség a 25 millió forint feletti folyószámlahitel igénylésére – tette hozzá.

Nagy Róbert szerint a Garantiqa konstrukciói lehetővé teszik, hogy ezek a hitelek valamennyi kis- és középvállalkozás részére kedvező fedezettel legyenek elérhetők.

A Garantiqa a jövőben arra számít, hogy a vállalkozások hitelfelvételi kedvével párhuzamosan a kezességvállalásos konstrukciók iránti kereslet is nő – fűzte hozzá.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem