14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldSzázezrével érkeznek a migránsok családtagjai Európába

Százezrével érkeznek a migránsok családtagjai Európába

2015. januárja óta 322 ezer esetben adtak ki a német hatóságok vízumot családegyesítés keretében. A legtöbb érintett szír és iraki származású, azt viszont nem látni, hogy mennyien jöhetnek még.

  • 2015-ben még csak 72.681 vízumot adtak ki családegyesítés céljából
  • 2016-ban 103.883-ra nőtt ez a szám
  • 2017-ben már 117.992 ilyen eset volt
  • 2018 első negyedévében pedig 27.551-nél járnak a német hatóságok

A német Bild napilap birtokába jutott adatok szerint a legtöbb vízumot a szír és az iraki migránsok közeli családtagjai kapták meg. Azt azonban még a hivatalos szervek sem tudják megmondani, hogy a 2015 óta Németországba érkező 1,8 millió bevándorlóból még mennyien gondolják úgy, hogy maguk után költöztetnék a hazájukban maradt legszűkebb családjukat. Augusztus egytől pedig lejár az a korlátozás, aminek értelmében az úgynevezett kiegészítő védelemben részesülők is kérelmezhetik családjuk költöztetését. Kiegészítő védelemben azok a bevándorlók részesülnek, akiket közvetlenül nem üldöznek, de hazájában embertelen bánásmód vagy kínzás fenyeget, esetleg szülőhazájában háború dúl.

Rengetegen vannak Németországban, akik emiatt maradhattak az országban, ezért a következő hónaptól fogva némi korlátozás is életbe lép. Havonta maximum 1000 hozzátartozója jöhet ezeknek az embereknek, ez évi 12 ezer közeli rokont jelent. Ilyen családtagnak számít a házastárs, a fiatalkorú gyermekek, vagy a fiatalkorú igénylő szülei. A német kormány egyik elemzéséből az derül ki, hogy várhatóan a szír kérelmek fognak a legnagyobb arányban megnőni. Azáltal viszont, hogy havonta csak ezer ember jöhet, sorrendet kell állítania a hatóságoknak – írja a Bild.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem