6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárTudástár - minden érdekességSzázezer eurót ér egy fehér ember élete

Százezer eurót ér egy fehér ember élete

Él és a körülményekhez képest jól van a Terrorelhárítási Központ szerint az a magyar tengerész, akit két hete raboltak el nigériai partjainál. Lapinformáció szerint a hatvan év körüli főgépész önként jelentkezett túsznak, de mellette öt másik hajóst is elhurcoltak a tengeri banditák. Afrika nyugati partjainál aranykorát éli a kalózkodás.

Személyes tapasztalatairól mesélt az M1 Szemtől szembe című műsorában Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke. Elmondta, hogy Kamerun felé feltartóztatták a konvojt, amellyel utazott, és mivel nem vették igénybe a magát rendőrfőnöknek nevező személy szolgáltatásait, az illető feltüzelte a helyieket, akik körbevették az autókat, kémeknek nevezték az utasokat, és azt követelték, hogy adják fel magukat. Végül hosszas tárgyalás és nagyjából harmincezer forintnak megfelelő váltságdíj fejében tovább engedték őket – magyarázta.

Az amerikai haditengerészet által közzétett képen a libériai zászló alatt hajózó, szaúdi tulajdonú tartályhajó, a Sirius Star látható a szomáliai partok közelében 2008. november 19-én, négy nappal az után, hogy szomáliai kalózok elrabolták a szaúdi olajat Iránba szállító 318 ezer tonnás tankerhajót a kenyai partoktól 450 tengeri mérföldnyire (830 km) délkeletre. (MTI/EPA/WILLIAM S. STEVENS)

Nincs mögöttes politikai szándék

Megjegyezte, Nigériát a túlnépesedés jellemzi, a felső öt százalék uralja a nemzeti jövedelem 95 százalékát. Nigériában 10 magyarországnyi területen 30 magyarországnyi lakos él.

A nigériai kalózok többsége alapvetően megélhetési terrorista, akiket a politikusok felhasználnak saját céljaikra. Nigéria hatalmas olajkészletekkel rendelkezik, amelyből sok bevételt termel. Azok, akik ebből a jövedelemből kimaradnak, úgy érzik, hogy el kell venniük a részüket.

Afrika partjainál megduplázódtak a támadások

A kelet-afrikai vizeken úgy tűnik sikerült megfékezni a kalózkodást, az Atlanti-óceán afrikai partjainál az elmúlt két évben azonban csaknem megduplázódott a támadások száma, és ezek kétharmadát nigériai felségvizeken követték el. 2015-ben 54 kalóztámadás volt Afrika partjainál, 2016-ban pedig már közel 100.

Magyar tengerészek.
A kép illusztráció

A világon minden második nap történik egy kalózcselekmény, ebből minden héten egy Nigériánál valósul meg – mondta Balogh Sándor. Hozzátette, a túszejtéses esetek háromnegyede szintén Nigéria környékén történik. A nigériai partoknál történt kalóztámadásoknak eddig nem volt emberáldozata – hangsúlyozta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő. Megjegyezte, ez egy nagy dilemma: hagyni kell-e egy ilyen bűncselekményt megtörténni, hogy emberéletek ne legyenek veszélyben? Vagy emberáldozatok kellenek hosszútávú előnyökért cserébe?

Csupán a váltságdíjra hajtanak a kalózok

A bűnözés alapvetően a pénzről szól, az a kivételes, amikor politikai megfontolások állnak a háttérben – jelentette ki a biztonságpolitikai szakértő. A kelet-afrikai kalózkodás azért maradt abba, mert egy nagy nemzetközi hadihajóflotta állomásozik a szomáliai öbölben. Eredményesen – drónokkal, repülőgépekkel, helikopterekkel és hajókkal –, már a támadások előtt hárítanak.

Az 1982-es ENSZ tengerjogi egyezménye külön foglalkozik a kalózkodással. Gyarmati István szerint, ha fegyverrel megtámadnak egy hajót, akkor jogukban áll fegyverrel megvédeni magukat és a járművet a kalózok ellen.

Manapság azonban inkább tűzharc nélkül próbálják a túszejtéses eseteket megoldani. A pénz kevésbé értékes, mint egy emberélet – mondta. Hozzátette, arra nincs szabály, hogy ki fizet ilyenkor: a cég vagy az állam. De általában kifizetésre kerül a kért összeg – jelentette ki.

Eddig nem voltak emberáldozatok Nigériánál

Egy fehér ember élete nagyjából százezer eurót ér a nigériai kalózoknál. Sem az elkövetők, sem a kifizetők nem verik „nagy dobra” a tranzakciót. A tárgyalások többnyire egy közvetítőn keresztül zajlanak. Az emberrablók számára a legveszélyesebb rész maga a fogolycsere, amikor az elrabolt túszokért cserébe átveszik a váltságdíjat. Ekkor a legsebezhetőbbek, az esetek többségében ilyenkor csap le rájuk a rendőrség is – mondta Gyarmati István a műsorban. Hozzátette, egy „zsarolás akkor eredményes, ha sikerül meggyőznöm arról a másik felet, hogy amit mondok az hiteles vagy lehetséges”.

„Ez egy üzlet, ami akkor jó, ha mindenki túléli, és profitál belőle…” – mondta Balogh Sándor arra válaszolva, élve szabadulhat-e ebből a túszejtésből a magyar férfi.

Forrás: M1 / Szemtől szembe

Képek: users, multkor

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem