6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldSzázegy évesen meghalt Hófehérke.. Isten nyugosztalja!

Százegy évesen meghalt Hófehérke.. Isten nyugosztalja!

Százegy éves korában meghalt Marge Champion amerikai táncos, színésznő, a világhírű 1937-es Disney-rajzfilm, a Hófehérke és a hét törpe főszereplőjének a megformálója, aki tinédzserként nagyjából napi tíz dollárt keresett azzal, hogy a Walt Disney csak férfiakból álló animációs csapatának két éven át minden hónapban modellt állt néhány napig.

A táncos-színésznő még szerdán hunyt el. Halálhírét Pierre Dulaine táncoktató erősítette meg. Fia, Gregg a New York Timesnak azt mondta, hogy otthonában érte a halál, ahonnan egyébként az elmúlt fél évben a lábát sem tette ki a koronavírus-járvány miatt.

Marge Champion mindössze 14 éves volt, amikor az animációs csapat múzsájává vált. Hófehérke mellett róla, illetve mozgásáról mintázták a Pinokkió Kék Tündérét is. Mindebben segíthetett, hogy az apja jó barátja volt Walt Disney-nek.

A továbbiakban aztán inkább tánckoreográfiával foglalkozott, Emmy-díjat is kapott az 1975-ös Queen of the Stardust Ballroom című film koreográfiájáért.

Élete álma volt egyébként, hogy musicalekben léphessen fel, azonban magassága még a 160 centimétert sem érte el, ezért ez  nem teljesülhetett. Ez azt jelenti, hogy alacsony termete miatt balerinaként sem futhatott be karriert.

Nyolcvanegy évesen a New York Timesnak azt mondta:

Táncosként, mire negyvenéves vagy, mindennek vége. Ha valaha visszatérek, színésznő szeretnék lenni. Az legalább sokáig tart.

index

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work