13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekSzázak gyújtottak gyertyát Budapesten

Százak gyújtottak gyertyát Budapesten

Forrás: MTI

Több százan gyűltek össze szombaton késő délután Budapesten, a Francia Intézet előtt a pénteki párizsi merényletek áldozatainak emlékére rendezett megemlékezésen.

emlékezés a terror áldozataira

Fotók: Katona László

Trócsányi László igazságügyi miniszter felidézte, hogy nincs egy éve, amikor utoljára ugyanitt egy hasonló megemlékezésen vett részt, januárban, a francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo ellen elkövetett támadás után. Akkor – mint fogalmazott – „azt reméltük, hogy ilyen szörnyűség nem történhet meg még egyszer”.

A miniszter részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és azt mondta: Magyarország osztozik Franciaország gyászában. Együtt érzünk a francia nemzettel – mondta Trócsányi László, aki szerint a Párizsban elkövetett merényletek nem csak Franciaország, hanem „mindannyiunk ellen irányultak”, és „közös, európai értékeinket érte támadás”.

„Most a gyász ideje van” – hangsúlyozta Trócsányi László, felidézve, hogy vasárnapra a magyar kormány is nemzeti gyásznapot hirdetett. Mint kiemelte: „ilyen tetteket semmi sem igazolhat”. Magyarország nemet mond a terrorizmusra és a barbarizmusra – tette hozzá.

A miniszter idézett a Franciaországban 1789-ben elfogadott emberi és polgári jogok nyilatkozatából, és arra hívta fel a figyelmet: közös érdekünk, hogy alapvető emberi jogainkat, emberi méltóságunkat megvédjük. Nem mondunk le szabadságunkról – jelentette ki Trócsányi László, aki beszédét azzal zárta: „Éljen Franciaország, éljen Magyarország!, Vive la France, vive la Hongrie!”.
emlékezés a terror áldozataira

A fokozott rendőri biztosítás mellett tartott rendezvényen rövid beszédet mondott Éric Fournier, Franciaország budapesti nagykövete is, aki ugyancsak megrendültségének adott hangot.

A Francia Intézet előtt többen mécseseket gyújtottak, illetve virágot helyeztek el. Köztük volt Martonyi János volt külügyminiszter, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és felesége, továbbá Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott, Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, valamint több ellenzéki politikus: mások mellett Demeter Márta MSZP-s országgyűlési képviselő és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője és Csárdi Antal (LMP) fővárosi képviselő.

Az 5 órakor kezdődött megemlékezésen még egy óra múlva is hosszú sor állt a Francia Intézet előtt. Fiatalok és idősek, családok – köztük több, Magyarországon élő francia – gyertyagyújtással, virágokkal, néma főhajtással emlékeztek a pénteki párizsi terrortámadások áldozataira.

A Demokratikus Koalíció, az Lehet Más a Politika és a Magyar Szocialista Párt pedig a francia nagykövetség elé ment kifejezni részvétét.
emlékezés a terror áldozataira3

Francia színekbe borult a Nagyerdei Stadion. (Fotó: MTI)

Több százan emlékeztek az áldozatokra a Szent István-bazilikánál is
A Tranzit közösség szervezésében jött létre a megemlékezés, az emberek mécseseket gyújtottak az áldozatok emlékére a templom lépcsőjén, illetve este hat órakor megkondultak a bazilika harangjai is.

emlékezés a terror áldozataira4

Olvasói fotó

Az eseményen mécsest gyújtott mások mellett Martonyi János volt külügyminiszter, Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára, Trócsányi László igazságügyi miniszter és Gyürk András fideszes európai parlamenti képviselő.

emlékezés a terror áldozataira
Olvasói fotó

A KDNP korábban azt közölte, hogy csatlakoznak a Tranzit közösség felhívásához, és részt vesznek a megemlékezésen.
emlékezés a terror áldozataira6
Olvasói fotó

KAPCSOLÓDÓ CIKK:
http://www.hirmagazin.eu/hirek/kulfoldi-hirek/tobszoros-terrortamadas-parizsban-pentek-ejjel-rengeteg-a-halott

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work