Image default
Technika, kommunikáció

Századvég: az európaiak döntő többsége elítéli a Facebook-cenzúrát

A közösségi média önkényes és ideológián alapuló cenzúráját az egész kontinensen elutasítják – derült ki a Századvég Project28 kutatásából.

A Századvég immár negyedik alkalommal készítette el Project28 néven az Európai Unió 28 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatását, melynek célja, hogy megvizsgálja az európai állampolgárok véleményét az unió jövőjét leginkább érintő kérdésekben. Az idei évben először a kutatás egyik fontos szegmense a szólásszabadság, a cenzúra és a közösségi média kérdésköre volt.

Az alapítvány közleménye szerint napjainkban a közösségi média térnyerésével – a szólásszabadság kiterjedése mellett – egyre nagyobb mértéket ölt a cenzúra gyakorlata is, melyet a technológiai gigacégek alkalmaznak a saját felhasználóikon. A közösségi médiába vetett bizalom évről évre csorbul, az önkényes, ideológiavezérelt beavatkozások és cenzúra pedig egyre nagyobb gondot jelent a közösségi média felhasználói számára.

A Századvég Project28 kutatásából kiderül, hogy az európai emberek nagy része nem bízik a közösségi médiában. Mindössze 8 százalékuk bízik teljes mértékben a Facebookhoz hasonló közösségi platformokban, míg 54 százalékuk egyáltalán nem bízik meg bennük.

Forrás: Századvég

Amennyiben egyenként vizsgáljuk az európai uniós országokat, kiderül, hogy Ausztriában a legbizalmatlanabbak a közösségi médiával szemben (a válaszadók kétharmada egyáltalán nem; mindössze 4 százalékuk az, aki teljes mértékben; és csak a válaszadók negyede az, aki valamennyire megbízik a közösségi médiában).

Magyarországon a válaszadók közel fele (46 százaléka) bizalmatlan, és csak az emberek 4 százaléka bízik meg teljesen a közösségi médiában. Nyugat-Európa egyes országaiban még bizalmatlanabbak a közösségi médiával szemben: Németországban 58, Franciaországban 63, Luxemburgban pedig 64 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem bíznak a Facebookban és társaiban – derül ki a kutatásból.

Forrás: Századvég

A közösségi média önkényes és ideológián alapuló cenzúráját az egész kontinensen elutasítják. Uniós szinten az emberek közel kétharmada szerint elfogadhatatlan, hogy a közösségi oldalak saját politikai nézeteik alapján törölnek felhasználói tartalmakat.Magyarországon tíz emberből nyolc elutasítja a cenzúrát, és csak a válaszadók 12 százaléka tartja elfogadhatónak a tartalmak önkényes törlését.

Forrás: Századvég

A Project28 keretében a Századvég megvizsgálta a politikai korrektség kérdését is a kontinensen. Uniós átlagban a válaszadók több mint felének (56 százaléka) okoz gondot a píszí. Magyarországon és az Egyesült Királyságban ez az arány magasabb, a megkérdezettek kétharmada gondolja így, míg például Franciaországban uniós átlag alatt, csak 53 százalék érzi károsnak a politikai korrektség elvárását.

Forrás: Századvég

Módszertan: A Századvég a Millward Brown Hungary Kft.-vel közösen telefonos közvélemény-kutatást végzett Európa 35 országában, az Európai Unióban, Ukrajnában és a Nyugat-Balkánon 2019. január 7. és március 31. között. A mintába került 35 028 fő kérdezése CATI-módszerrel zajlott. A közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit a vizsgált országok teljes lakosságának megkérdezése eredményezett volna. Az országonkénti hibahatár +/- 3,2 százalékpont. Az aggregált statisztikákat az országok népességszámával való utólagos súlyozással korrigáltuk.
888

Hasonló hírek

Nincs ennél rosszabb hír az okostelefonok szerelmeseinek

Mazsi

„Felnőtt” szolgáltatások a Facebook fejlesztésében

Edit

Így figyelhetik meg a cégek a dolgozóikat

info