13.5 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeTudástárTudástár - minden érdekességSzaporodnak az emlősök Csernobil környékén

Szaporodnak az emlősök Csernobil környékén

Szaporodnak a vadállatok a csernobili atomerőmű körül kialakított „elidegenítési övezetben” a Current Biology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint.

A kutatók feltételezik, hogy feltehetően több vadállat él a 30 kilométeres övezetben, mint a békés célú atomenergia-felhasználás történelme legsúlyosabb katasztrófájának tartott 1986. április 26-i robbanás előtt.
Jim Smith, a Portsmouthi Egyetem tanára, a kutatás vezetője hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy a sugárzás jót tenne a vadvilágnak. „Csupán arról van szó, hogy az ott élő emberek tevékenységeinek, közöttük a vadászatnak, gazdálkodásnak, erdőgazdaságnak nagyobb a hatása.”

A fehérorosz Poleszjei Állami Sugárökológiai Rezervátum munkatársainak segítségével a kutatók légi felvételek adatait felhasználva a nagyemlősöket – őzeket, jávorszarvasokat, medvéket és farkasokat – számlálták össze. Télen a hóban talált lábnyomok segítségével számolták össze a különböző fajok egyedeit, és mérték a nyomok sugárszennyezettségét is.

„A Csernobilban látott állatok száma hasonló a sugárszennyeződéstől mentes övezetekben élő populációkéhoz” – idézte a professzort a BBC News honlapja.
A farkasok száma különösen szembeszökő: hétszer annyi, mint a közeli hasonló méretű természetvédelmi parkokban. Jim Smith szerint ez a vadászat hiányával magyarázható.

A professzor szerint a kutatás megmutatta, mi történik az állatvilág megóvásban, „amikor az emberek kikerülnek a képből”. A kutatás azonban nem tért ki a sugárzás hatására az egyes állatok egészségére – hangsúlyozta.

Tim Mousseau, a Dél-karolinai Egyetem tanára (képünkön), aki hosszú éveket töltött a csernobili övezetben az állatvilág, főként a madárpopulációk tanulmányozásával, úgy vélte, hogy a tanulmány „igen pozitív lépés az atombalesetek lehetséges egészségügyi és környezeti hatásának tanulmányozása irányában”. Mousseau professzor azonban további kutatásokat szorgalmazott a témakörben.

„Ez a kutatás csak a nagyemlősök és a vadászat összefüggéseit tárja fel, míg az állatok túlnyomó többsége – a legtöbb madár, kisemlősök és rovarok – az emberek ottlététől független” – mondta a kutató a BBC-nek.
Jim Smith és csapata a csernobili övezet különböző részeiben élő állatok számát összehasonlítva megállapította, hogy a sugárszennyezett területeken ugyanannyi állat él, mint a kevésbé szennyezett részeken.
Tim Mousseau szerint a kutatás csak arra mutatott rá, hogy „a háborítatlanul élő egyes állatpopulációk exponenciálisan növekednek és feltehetően túlszaporodnak a térségben”. Szerinte nincs bizonyíték arra, hogy csernobili állatok száma eléri a más térségekben élő, ragadozóktól és vadászattól óvott populációk szintjét.

Forrás: mixonline; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem