15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekGazdaságSzámlázórendszer frissítése: még egy hónap haladék a NAV-tól

Számlázórendszer frissítése: még egy hónap haladék a NAV-tól

Mivel számos ügyfél jelezte, hogy problémái vannak az átállási folyamattal, az adóhatóság nyár elejére halasztotta a számlázórendszer új verziójának kötelező használatát.

Ezt követően már pár százezer forintos tételeknél is komoly szankciókat kockáztat az a vállalkozás, amelynél a nem frissített szoftver miatt problémássá válik az adatszolgáltatás, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.

Csak június 4-étől módosulnak a számlázóprogramok kötelező, valós idejű, elektronikus adatszolgáltatásának technikai követelményei. A NAV által eredetileg már ebben a hónapban bevezetni kívánt változtatás azon vállalkozásokat érinti, amelyek legalább százezer forintnyi áfát tartalmazó – vagyis általános esetben nettó 371 ezer forintos értékű – számlát állítanak ki és annak minden adatát azonnal, online módon kell továbbítaniuk a hatóság felé.

Az egyik legfontosabb változás, hogy a számlán szereplő termékhez kapcsolódó mennyiségi egységet ezután máshogyan kell kiválasztani. Az új követelmények többsége inkább a program és az adóhatóság szerverei közötti kommunikáció technikai vonatkozásait érintik: egyes adatok ezentúl értelmezhetőbben és feldolgozhatóbb állapotban kerülnek a rendszerbe. Az 1.1-es specifikációhoz és XSD sémához kapcsolódó új követelmények leírása már február óta elérhető a NAV honlapján, és az új határidőtől kötelező alkalmazni őket. További komoly változások 2020 januárjától lépnek majd életbe. A 2.0-ás verziójú adatszolgáltatás tervezett technikai előírásait egyébként már elérhetővé tette a hatóság, melyet az adózók május végéig véleményezhetnek.

„Mindenképpen érdemes kihasználni a hátralévő egy hónapot és felvenni a kapcsolatot a számlázó program fejlesztőjével. Az elmúlt hónapok tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy nemcsak milliós, hanem akár már jóval alacsonyabb – pár százezer forintos – tételeknél is megkeresi a vállalkozásokat a NAV, ha a cég számlázó programja az automatikus adatszolgáltatást nem jól teljesíti” – hívta fel a figyelmet Földes Balázs, a Crowe FST szenior menedzsere. Hozzátette: ha a frissítés elmarad, akkor a Hatóság nem fogja befogadni a számlaadatokat, a bírság pedig az érintett számlánként félmillió forintig is terjedhet cégek esetén.

Elsősorban azok a vállalkozások kerülhetnek a legnagyobb bajba, amelyek egyedi fejlesztésű programot használnak és nem kész számlázási rendszerből állítják ki számláikat.

nav, adozona

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem