17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök

Számlagyárosokat fogott el a NAV

Forrás: MTI

Lebuktatott egy több mint száz cégből álló számlagyárat működtető bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet fiktív számlakibocsátásokkal hatmilliárd forintos forgalmat segített lepapírozni ügyfeleinek – közölte a NAV kedden az MTI-vel.

 

Számlagyárosokat fogott el a NAV

 

A fiktív számlákat kiállító elkövetői kör hierarchikus szervezetben működött, a feladatok és szerepkörök pontosan meghatározottak voltak. Két budai irodában folyt a háttérmunka, ott intézték a pénzelosztást és az adminisztrációt – áll a közleményben.

A gyanú szerint a megrendelők igénye szerint kiállított fiktív számlákon szereplő összegeket – a valós szolgáltatás látszatát keltve – első körben olyan, általuk létrehozott cégek számláira utalták, amelyeknek általában bejelentett munkavállalói is voltak és adóbevallást is benyújtottak. Ezek a cégek, hogy a pénz eredetét leplezzék, a számlájukra érkezett összegeket továbbutalták olyan stróman cégeknek, amelyek semmilyen tevékenységet nem folytattak, ügyvezetőik pedig külföldi állampolgárok vagy nem létező személyek voltak.

A valótlan tartalmú számlák alapján elutalt összeget a végén készpénzben felvették, levonták a számlák kiállítása után járó jutalékot, a megmaradt összeget pedig visszajuttatták a számlát befogadó társaságok vezetőinek. A bűnszervezetet egy budapesti férfi irányította.

A pénzügyi nyomozók az akcióban több mint ötven, főként Pest megyei és fővárosi helyszínen tartottak házkutatásokat, több mint 430 millió forint értékben zároltak bankszámlákat és ingatlanokat, foglaltak le készpénzt, valamint egy motort és autókat is.

Az ügyben eddig tizenhét gyanúsítottat hallgattak ki, közülük az irányító férfi és három társa előzetes letartóztatásban van. Az ügyben költségvetési csalás és pénzmosás miatt folyik a nyomozás.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work