17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekSzakértői kormányzás várható

Szakértői kormányzás várható

Pénteken véglegessé vált Orbán Viktor negyedik kormányának névsora. Több új miniszter is szerepel a névsorban: szám szerint hat helyen történt változás a tárcák élén. Május 8-án ül össze az országgyűlés alakuló ülése, hivatalosan akkor állhat fel az új kormány is.

Kép: magyaridok.hu

Nagyon komoly szakemberek vannak ebben a kormányban, hiszen két Széchenyi-díjas politikus is helyet kapott, aki azt mondja, hogy ez nem egy szakmai alapon nyugvó kormányzás, az nem mond igazat – vélekedett Deák Dániel az M1 Ma Este című műsorában. A politológus az új kormány összetételéről azt mondta, hogy nyilvánvalóan szakértői kormányzásra lehet számítani, amelyben megvannak a politikai vezetők is.

Példának hozta, hogy továbbra is Rogán Antal irányítja a kommunikációt a kormányon belül, azonban a honvédelmi tárcát „igazi katonaember” irányítja. Hozzátette, ebből is látszik, hogy a szakértelem rendkívül fontossá vált az új kormányban, ezzel párhuzamosan pedig továbbra is megvannak a fontos pozíciók.

Szakember kellett a honvédelem élére

Azzal kapcsolatban, hogy Benkő Tibor vezérezredes lesz a negyedik Orbán-kormány honvédelmi minisztere, az mondta, elég csak Donald Trump adminisztrációját megfigyelni, hiszen az amerikai elnök is tábornokokkal veszi körbe magát. Nyugat-Európával kapcsolatban azonban úgy vélekedett: nem mérvadó, hogy ott mi van, hiszen a hadseregeit Nyugat-Európa országai folyamatosan leépítik, Magyarország azonban eleget tesz a NATO elvárásainak, hiszen annak megfelelően emeli majd a hadsereg kiadásait.

„Egy olyan személy kellett, aki az elejétől a végéig ismeri az egész hadsereget, minden egyes pontját tudja az egész rendszernek, sőt, már évtizedek óta megtapasztalta, hogy hogyan lehet egy ilyen rendszert működtetni” – magyarázta a politológus.

Kép: szon

Óriási pénzek felett diszponál majd az új emberi erőforrások minisztere

A leendő emberi erőforrások miniszteréről Kásler Miklósról azt mondta, nagyon komoly szakmai múlttal és intézményi tapasztalattal rendelkezik, tehát tudja, hogy hogyan lehet több száz, esetleg több ezer embert irányítani.

„Neki nagyon komoly szakmai múltja van, ő is Széchenyi-díjas, tehát aki megkérdőjelezi az ő szakmai hozzáértését, az nem mond igazat, tehát itt a szakma és az intézményi tudás az együtt párosul” – részletezte a Figyelő főmunkatársa.

Hozzátette, a költségvetésből az Emberi Erőforrások Minisztériuma kapja a legtöbb forrást, ezért olyan embert kellett választani a minisztérium élére, aki tisztában van azzal, hogy egy ilyen több ezer fős intézmény hogyan tud működni a gyakorlatban.

Prof. Dr. Kásler Miklós. Kép: wiki

Az eredmények önmagukért beszélnek

Lázár Jánost Gulyás Gergely követi majd a Miniszterelnökség élén. Deák Dániel úgy látja, habár Gulyás Gergely lesz a legfiatalabb miniszter, ő már nagyon komoly tapasztalatot szerzett korábban is, az alatt a pár hónap alatt is, amíg a Fidesz frakcióvezetője volt.

Palkovics László lesz az innovációs-és technológiai miniszter. A Figyelő főmunkatársa szerint abszolút logikus döntés volt ezt a pozíciót a korábbi felsőoktatási miniszternek adni, hiszen „teljes mértékben rendbe tette az egyetemeket”, továbbá sikerült „becsatornáznia” a különböző lobbicsoportokat a minisztériumba.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára. Kép: youtube

„Ugye a felsőoktatás az oktatás az innovációval kéz a kézben jár, tehát logikus döntés volt, hogy ezt a pozíciót majd Palkovics László fogja megkapni, és látszik, hogy a kormányzatnak az egészségügy mellett ez egy nagyon fontos területe lesz, tehát a családpolitika, az egészségügy az innováció és a kutatásfejlesztés lesz az a hármas, ami meg fogja határozni a kormányzati tevékenységet” – fejtette ki.

Azzal kapcsolatban, hogy Varga Mihály a továbbiakban nem nemzetgazdasági, hanem pénzügyminiszter lesz, azt mondta: Varga Mihály korábban már bizonyított pénzügyminiszterként, továbbá a gazdasági eredmények önmagukért beszélnek, hiszen a napokban jelennek majd meg az új negyedéves adatok, amelyek várhatóan öt százalékos gazdasági növekedést fognak mutatni. Megjegyezte, látszik az, hogy a nemzetgazdaság, a gazdaság és a pénzügyek azokban a kezekben maradtak, amelyek ezeket az eredményeket hozták korábban.

Forrás: MTI, M1 Ma Este

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work