6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldSzakértő: ezért jó a demokratáknak az is, ha elbukik a Donald Trump...

Szakértő: ezért jó a demokratáknak az is, ha elbukik a Donald Trump elleni vádeljárás

Csizmazia Gábor szerint ugyanis akkor a „kormánypárt” majd egy platformra emelheti az exelnököt „megmentő” republikánusokat a capitoliumi erőszakoskodókkal.

Valószínűleg nem lesz meg a többség a szenátusban a Donald Trump elleni vádeljárásban. A demokraták inkább azt szeretnék, hogy Trump soha többé ne indulhasson az elnökválasztáson, bár nekik sem feltétlenül érdekük, hogy a leköszönt elnök teljesen eltűnjön a közéletből – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutatóintézetének munkatársa, Csizmazia Gábor.

„A demokraták részéről eléggé komoly a szándék, és a repbulikánusok közül is igen sokan támogatnák; ugye van ez a második impeachment eljárás, amelyről megindítása, a capitoliumi erőszakos események után, néhány héttel ezelőtt még azt lehetett sejteni, hogy elsikkad. A megszövegezés után kérdés volt, hogy Joe Biden hivatalba lépéséig le tudják-e folytatni az eljárást – de azért lehetett tudni már akkor is, hogy nem -, aminek az a célja, hogy Donald Trump ne indulhasson 2024-ben az elnökválasztáson” – részletezte.

Hogy a demokratáknak mégis miért nem érdekük, hogy Trump teljesen eltűnjön, arra Csizmazia Gábor azt mondta,

„lehet vele riogatni mumusként”.

„A 2020-as választás megmutatta, hogy tisztán a karaktere alapján fel lehet tüntetni őt és az egész politikai programját olyan negatív képben, hogy le lehessen győzni őt egy választáson” – csavart egyet a történeten a szakértő.

A vádeljárás története pedig szerinte valószínűleg meg is fog akadni, mégpedig azon, hogy nem lesz a szenátusban 17 támogató republikánus szavazat.

„Még Joe Biden is az elakadásról beszélt, pedig ő egész eddig hallgatott a témában” – mutatott rá Csizmazia Gábor.

Úgy látja azonban, a politikai kommunikációban a demokraták majd érvelhetnek azzal, hogy komoly bűnnel vádolják Donald Trumpot, akik pedig ezzel nem értenek egyet,

azok hallgatólagosan vagy tevőlegesen közreműködnek e súlyos bűn szőnyeg alá seprésében.

Így tehát – látszólag – nem kifejezetten a volt elnök személye ellen irányul a kommunikáció, hanem mindenki ellen, aki republikánus és valamilyen formában érintett az impeachment-folyamatban.

A vádeljárásban épp az az egyik vádpont, hogy Donald Trump bujtotta fel az elkövetőket a Capitolium ostromára, amikor azt mondta követőinek, „pokolian kell harcolniuk az igazukért”. Kérdés persze, hogy ez felbujtásnak számít-e – ezért választották a demokraták a másik módot és arra koncentrálnak, hogy a republikánusok mennyire próbálják ezt szőnyeg alá söpörni.

A vádeljárás „gyümölcse” tehát a demokraták számára az lehet, hogy menet közben a republikánus potenciális ellenfeleiken is tudnak sebet ejteni.

Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds
infostart

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem