14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekSzakértő: egyre inkább keletre kell figyelnie az uniónak a menekültkérdésben

Szakértő: egyre inkább keletre kell figyelnie az uniónak a menekültkérdésben

hirmagazin 2015 06 22 142056

forrás: MTI

Egyre inkább keletre kell néznie az uniónak is a menekültkérdésben, hiszen a Földközi-tenger után egy másik menekülési útvonal is megnyílt, amely Kelet-Európát érinti – mondta Gálik Zoltán külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A szakértő szerint az EU-országok külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán Luxembourgban ez a kérdés is szóba kerülhet azon a komplex intézkedéscsomagon kívül, amelyet a mintegy egy hónappal ezelőtti uniós csúcson vázoltak fel menekültügyben, és amelynek végrehajtásáról most határoznak. Az intézkedéscsomag célja a menekültpolitika további harmonizációja és a számok kezelhetővé tétele – tette hozzá.

A kérdés kezelését nehezíti, hogy az uniós ajánlásokat nem harmonizálták, nagyon erősek a tagállami érdekek, illetve ebben a kérdésben a tagállamoknak szuveneritása is van – mondta el Gálik Zoltán.

A magyar határzárral kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az uniós reakció azért “késlekedik”, mert az egy harmadik ország határát érinti, így annak kiépítéséről egy ország – a nemzetközi jogi normák betartása mellett – szabadon dönthet.

Most népszerű

Hasonló hírek