6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldSzakértő: egyelőre hiába erősítik a szlovén határt

Szakértő: egyelőre hiába erősítik a szlovén határt

forrás: MTI

A szlovének úgy érzik, csapdába kerültek, a helyzetet kezelhetetlennek látják – véli a szakértő. A balkáni határok lezárása esetén az Albánia-Olaszország útvonalon várható újabb menekültáradat. Az M1 aktuális csatornán megszólaló szakértők szerint a brüsszeli csúcson nem történt áttörés. Cikkünk folyamatosan frissül.

Jelzésértékű, hogy Törökországot nem hívták meg

Szakértők szerint fontos volt a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozója, de áttörés nem történt.

Tamási Anna, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője szerint a csúcstalálkozóra már korábban sort kellett volna keríteni, de mindenképpen fontos, hogy most egy asztalhoz ültek az országok vezetői, és megvitatták milyen kockázatokat hordoz magában az ellenőrizhetetlenség, és milyen destabilizációs hatásai lehetnek annak, ha nem enyhítik a nyomást.

Speidl Bianka szerint az is jelzésértékű, hogy Törökországot nem hívták meg a találkozóra, ugyanis mint felidézte: Angela Merkel Ankarában folytatott tárgyalásain, a török vezetők kemény feltételeket szabtak az Európai Uniónak. Ez biztos komoly feszültséget okoz az uniós vezetők körében, és egyelőre nem tudják mit válaszoljanak – tette hozzá.

A szlovének úgy érzik, csapdába kerültek, nincsenek ellenérzéseik a menekültekkel szemben, de a helyzetet kezelhetetlennek látják – jegyezte meg a kutató, aki szerint amíg a török-görög határon nincs megegyezés, addig hiába próbálják a szlovén határt erősíteni.

Új, „könnyebb” útvonalat kereshet a menekültáradat

A balkáni határok lezárása esetén az Albánia-Olaszország útvonalon várható újabb menekültáradat – közölték a Nemzetközi Migrációs Szervezet szakértői. Mivel az illegális bevándorlók a magyar zöldhatár lezárása mellett egyre nagyobb nehézségekkel szembesülnek Horvátországban és Szerbiában is, ezért arra számítanak, hogy újabb útvonalakat keresnek Észak-Európába.

A szlovén-horvát határról, Brezsicéről este egy több mint 10 busz indult el az osztrák határhoz. Később újabb járművek is érkeztek, de ezek már más befogadóállomásokra tartanak. Közben verekedés, tüntetés és több ezres tömeg volt tegnap a szlovén-osztrák határnál. Egy ideig senkit nem engedtek be az osztrákok, aztán megnyitották a kordont és egyesével ellenőrizték az embereket.

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem