15.6 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

Szabadszállás bemutatása

A település megközelíthető közúton: Soltról indulva kelet felé az 52-es úton, Fülöpszállásnál balra, onnan 4,8 km; vasúton: a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vonalon.
Szabadszállás első okleveles említése 1279-ből való Szombatszállás néven, amelynek eredete a tulajdonos kun családtól származik. Jelenlegi nevén a XV. századtól ismert. A török hódoltság alatt sokat szenvedett a település, de nem pusztult el. A XVII. századi tömeges betelepülések ellenére itt maradt meg legnagyobb arányban a kun népesség. A fejlődő Szabadszállás 1820-ban mezővárosi rangot kapott.
Napjainkban a városnak két kulturális műhelye van: a József Attila Közösségi Ház és a Helyőrségi Klub. Mindkettő 300-400 fős nagyteremmel és klubtermekkel áll a lakosság rendelkezésére. A település hagyományőrző csoportjai között vannak országosan és nemzetközileg is ismertek, ilyen az Egres Kiss Lajos Táncegyüttes, a Kiskun Népdalkör és a Vadrózsák Citerazenekar. Nagyon jó vendégcsalogatónak számítanak az évente több napon át programot biztosító júliusi Kulturális Napok rendezvényei.
Szívesen jönnek ide a horgászok is, mert a halakban bővelkedő Kiskunsági-főcsatorna, a Duna-völgyi-főcsatorna és a Kurjantó-Nagyszéktó-főcsatorna övezi a város határát egymással majdnem párhuzamosan észak- déli irányban.

Emlékhelyek

Petőfi emlékhelyek:

A szülői ház helye

Petőfi Sándor szülei Petovics István és Hrúz Mária 1818-ban telepedtek le Szabadszálláson. Egykori házuk sokáig adott otthont a gyermek Petőfinek és családjának. Sajnos a ház az 1838-as nagy dunai árvízben elpusztult. A ház helye az Izsák felé vezető úton, a mai Petőfi Sándor utcában található. A kertben álló emlékmű jelöli a Petrovics család egykori lakhelyét, melynek felállítására 1948-ban került sor lakossági adományokból. A mellszobor Marjay György szobrászművész munkája.

Petőfi szobor

Petőfi Sándor mellszobra a szabadszállási Petőfi Sándor Városi Könyvtár kertjében található. Az alkotást Páli Lajos készítette. Felállítására 1969-ben került sor.

Petőfi-kiállítás
A szabadszállási Városháza Tanácstermében állandó kiállítás tekinthető meg a költő életének a városhoz kapcsolódó eseményeiről és pályafutásáról.

A kiállítás Petőfi és szüleinek Szabadszálláshoz való kötődéseit mutatja be. A tárlat a család felemelkedésének és későbbi elszegényedésének történetével ismerteti meg a látogatókat. A színes tablókon az 1818-41 közötti időszak eseményei mellett olyan dokumentumok másolatai is megtekinthetők, amelyek bizonyítják, hogy Petőfi Sándor Szabadszálláson született.

Prielle Kornélia síremléke

Prielle Kornélia a múlt század kiemelkedő színművésznője. Debrecenben egyik színházi fellépése után ismerkedett meg Petőfivel. A költő a találkozás után plátói érzelmeket táplált iránta. A művésznő élete alkonyán feleségül ment a szabadszállási származású Rozsnyai Kálmánhoz, aki a városban helyeztette örök nyugalomba elhunyt hitvesét. Síremléke a szabadszállási felső-temetőben látható.

József Attila emlékhelyek

Dörmögő ház

József Attila nagyapja, Pőcze Imre egykori csőszházában a József Attila Közösségi Ház állandó kiállítása tekinthető meg.

A Pőcze-család síremléke

A költő nagyszülei haláluk után a szabadszállási felső-temetőben leltek örök nyugalmat.

József Attila szobor

A költő egyik mellszobra, mely Páli Lajos alkotása a közösségi ház kertjében található, emléket állítva névadójának. József Attila másik mellszobra a Dörmögő ház udvarában került elhelyezésre.

Kálmán Lajos szülőháza

Dr. Kálmán Lajos
(1921-1999)

Zenetanár, karnagy, népművelő, népdalgyűjtő, Szabadszálláson született 1921.szeptember 5-én. Szülei: Kálmán Lajos szabadszállási főjegyző és György Etelka. Unokája volt a népdalgyűjtő Kálmán Farkas református lelkésznek.

Kálmán Lajos szülőháza

Budapesten a Lónyay utcai református gimnáziumban érettségizett. A Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán történelem, földrajz, néprajz szakon tanult., majd a Zeneakadémián orgona és ének szakon is diplomát szerzett. 1965-ben doktorált Kecskemét néprajzáról, népzenéjéről készített disszertációjával. Munkahelye 1947-től kezdve a Kecskeméti Református Tanítónőképző Intézet volt (mely a történelem során többször változtatta a nevét), ahol mint ének és zenetanár működött. Ott tanított Fábián Flóra tanárnő is, aki szintén szabadszállási származású volt és akit feleségül vett 1948. április 23-án. Két gyermekük született: Flóra és Zsuzsa. 1957-ben házasságuk felbomlott és 1960-ban feleségül vette Kecskeméti Máriát.

Emléktábla a Honvéd utcai házon

Kálmán Lajos mindig nagy érdeklődéssel fordult a Kiskunságban élő emberek világa, nyelve, kultúrája és az élő hagyományok felé. Mint népzenekutató a megyeszékhely környékén kezdett gyűjteni. A Bugaci pásztorok dalait is ő gyűjtötte.

Halála előtt néhány hónappal jelent meg” Kecskemét környéki népdalkincs kistükre” című népdalgyűjteménye, mely tükrözi népzenekutatói munkásságát.

Emlékművek, szobrok

Hősök emlékszobra

Az I. világháborúban hősi halált halt szabadszállási lakosok tiszteletére 1922-ben állítottak emlékművet Az emlékmű négy oldalán összesen 255 név olvasható. Az alkotás Vass Viktor és Pongrácz D. Sz. szobrászművész munkája, mely a Református templom előtt található.

II. világháborús emlékmű

Az emlékmű a háború szabadszállás katonai és polgári áldozatainak emlékét őrzi. Az emlékművet Péter Ágnes szabadszállási származású szobrászművész készítette, melyen több mint 200 név olvasható. Felavatására 1992-ben, a város központjában került sor ünnepélyes keretek közt.

Rozsnyai Mátyás szobra

Rozsnyai Mátyás szabadszállási születésű világhírű gyógyszerész. Munkásságának köszönhető az íztelen kinin lázcsillapító feltalálása. Mellszobra felállítására 1981-ben került sor a Magyar Gyógyszerészeti Társaság megbízásából egykori gyógyszertára előtt. Az alkotás ma a Kálvin téren, a Városháza előtt található.

Kun szobor

Készítette Tabajdi István fafaragó népi iparművész. A szobor a Kálvin tér déli részén került felállításra 2003. augusztus 20-án.

Hunyadi Mátyás szobor

A mellszobor Kis Kovácsné Tóth Emőke munkája. Az alkotás korábban a laktanya udvarán volt látható, bezárása után a Katonai emlékparkban került felállításra.

Emlékparkok

Milleneumi emlékpark

Szabadszállás városa a vasútállomás mellett, a milleneumi rendezvények ünnepélyes lezárásaként avatta fel a parkot.

Európai Uniós emlékpark

Szabadszállás város önkormányzata a 2004. május 1-jei csatlakozás emlékére a város központjában parkot létesített, mely megörökíti különlegesen fontos eseményt. A park a rendőrség épülete mellett került elhelyezésre.

Katonai emlékpark

A 2005. márciusában felavatott park a 2004 júniusában megszűnt Szabadszállási Alföldi Kiképző Központ működésének, és a város életében betöltött kiemelkedő szerepének állít emléket. A park a Mátyás király téren látható.

Szállások:

Hotel Pellikán Söröző és Pizzéria

Cím: 6080 Szabadszállás, Kossuth L. u. 8.
Tel./Fax: (76) 354-113
Fekvés: központi
Nyitva tartás: egész évben
Parkoló: gépkocsik és buszok számára
A panzió összes férőhelye: 10 fő
CompAlmanach idegenforgalmi kártya esetén 10 % kedvezmény.

Zöld Ász Fogadó és Étterem

Cím: 6080 Szabadszállás, Dózsa György u. 21.
Tel.Fax: (76) 354-264
Mobil: (30) 9780-237
http://zoldasz.extra.hu
Fekvés: nyugodt
Nyitva tartás: egész évben, 11-23 óráig
Parkoló: zárt, gépkocsik és buszok számára
A fogadó összes férőhelye: 12 fő

Konferenciaterem: 1 db, elrendezéstől függően 40-50 fő részére
Az étterem III. kategóriás
Az étterem összes férőhelye: 100 fő (nem dohányzó rész biztosítva)
A kerthelyiség összes férőhelye: 10 fő
Konyha jellege: magyaros, nemzetközi
Csoportos kedvezmény: 15 fő felett, 10%

Ádám Tanya Fogadó
Lovaspanzió

Cím: 6080 Szabadszállás, Balázspuszta 146.
Tel.: (76) 558-117
Mobil: (30) 645-1345
Fax: (76) 545-051
E-mail: [email protected]
Web: www.adam.co.hu

Fekvés: nyugodt, a Kiskunsági Nemzeti Park területén
Nyitva tartás: egész évben
Férőhelyek típusa: 6 db 4 személyes családi szoba fürdővel,
2 db 3 személyes szoba fürdővel,
10 db 2 személyes szoba fürdővel,
2 db 2 személyes bungaló vizesblokkal
Férőhelyek száma: 50 fő
Kutya, macska bevihető.
Különterem: 1 db, 20 fő részére
Étterem: 50 fő részére
Konyha jellege: magyaros
Parkoló: gépkocsi 25 db, illetve busz 1 db
Programok: lovaglás, kocsikázás, túrázás, kerékpározás
További lehetőségek: bográcsban főzés, grillezés, szabadtéri medence használata,
fakultatív programok, játszótér
Családi és üzleti rendezvények lebonyolítását vállalják.

Kondor Tanya Panzió**

Cím: 6080 Szabadszállás, Balázspuszta 90.
Tel.: 06-76-717-693
Fax: 06-76/717-360
Web: www.kondortanya.fw.hu

Fekvés: nyugodt, erdős környezetben
Nyitva tartás: egész évben
Parkoló: van

Férőhelyek száma: 38 fő
Szobák típusa: 1 db egyágyas,
2 db kétágyas,
4 db háromágyas,
5 db négyágyas
Romantikus népi illetve modern bútorokkal berendezve.
Szolgáltatások: TV, rádió, telefon, fürdő a szobában, széf,
akadálymentes környezet
Étterem: 50 személyes
Konyha jellege: magyaros
Programok: lovaglás, lovaskocsikázás, túrák, madárfigyelés a közeli Kiskunsági Nemzeti Parkban, horgászat, vadászat, a vidék borainak kóstolása, sportolási lehetőség
Családi és üzleti rendezvények lebonyolítását vállalják.

Cím: Szabadszállás Kálvin tér 1.
Tel: +36 (76) 558 008
E-mail: [email protected]
Web: http://www.szabadszallas.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work