6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldSvédországban már sértő lehet a szőke haj és a kék szem. Már...

Svédországban már sértő lehet a szőke haj és a kék szem. Már nem követik a hagyományokat! Oszd meg!

Svédország harmadik legnagyobb városában, Malmőben december 13-án rendezik meg a szokásos Szent Luca előtt tisztelgő körmenetet. Hagyományosan Szent Lucát, a fiatalon mártírhalált halt nőt egy szőke lány testesíti meg.

Ez azonban sértő az újsvédekre nézve, így idén nemre, korra és énekhangra való tekintet nélkül bárki jelentkezhet Szent Luca szerepére. Fejezetek a svéd multikultiból.

Az adventi felvonulás során a Szent Luca szerepét játszó fiatal lánynak énekelnie is kell. Idén azonban a városháza az újsvédek és a multikulturális szempontok miatt úgy döntött, hogy a Szent Luca szerepére jelentkezők között nem lesz szempont, hogy milyen az énekhangjuk és hogyan néznek ki, hanem az számít, hogy „mennyit tettek a városért és embertársaikért”.

Korábban mindig egy nőt kértünk fel a szerepre, ám idén úgy döntöttünk, hogy nem ezt fogjuk tenni. Rájöttünk, hogy az emberek mostanság nem tudnak azonosulni a nemekkel

– nyilatkozta Viveca Byhr Lindén, az esemény szervezője a Localnak.

„Büszkék vagyunk rá, hogy ez nem egy szépségverseny „– utalt arra Lindén, hogy a külső, a hang és a nem sem számít idén. Azt is kiemelte, hogy a jelentkezőktől idén nem kérnek képet.

Nem akarunk leragadni a hagyományos Lucánál” – nyilatkozta a hagyománnyal kapcsolatban.

Skandináviában ugyanis elterjedt szokás, hogy december 13-án körmeneten emlékeznek meg Szent Lucáról. Ehhez egy fiatal lányt választanak ki, aki magát a szentet alakítja. A körmenet során Luca egy gyertyákból készült koronát hord a fején, őt tartják ugyanis a fényhozónak a hosszú, északi telek után. (A neve a lux, vagyis a fény szóból ered).

Az ünnep Jézus eljövetelének közeledtét is jelzi. Szent Lúcia, vagy magyarosabban Luca a 3. században élt, egy előkelő szicíliai családból származott. Szent Ágota sírjánál tért meg, miután beteg anyjával elzarándokolt oda és a nő meggyógyult. Ekkor Luca álmában megjelent Szent Ágota, aki arra kérte, hogy Luca szolgálja Istent. A fiatal lány szüzességi fogadalmat tett, hozománya felett saját maga rendelkezhetett, amelyet a szegényekre költött. Vőlegénye bosszúból feljelentette, Lucát pedig végül szörnyű kínok között érte a halál, amelyet büntetésként a bíró szabott ki rá „kereszténység” vádjával.

Hagyományosan egy fiatal, szőke lány alakítja Lucát a skandináv körmeneteken, mivel a középkori képeken így ábrázolták. Ám például a Breitbart által megszólaltatott szakértő szerint egyre kevesebb a tipikus szőke, kék szemű ember Skandináviában, így ezt a hagyományt idegenkedéssel nézik. A Luca-napi szokások Magyarországon is széles körben elterjedtek. Ilyen például a Luca-búza, a közismert Luca széke, amely a boszorkányokhoz kapcsolódik, de ott van például a lucázás, amit az amerikai halloweenhez lehetne hasonlítani. Talán nincs még egy nap, amelyhez ennyi szokás kapcsolódna.

Forrás: 888.hu

Kép: AFP

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work