1989-ben megépített műhelyemet szerettem volna fűtéssel ellátni. Rendelkezésemre állt egy régi bontott cserépkályha, amit meg akartam rakatni. A célszerűség azonban azt diktálta, hogy inkább vaskályhát állítsak fel, mert az rugalmasan alkalmazkodik a gyors befűtéshez.
A gondolatot tett követte. Felajánlottam a cserépkályhát vaskályháért. Soha nem felejtem el a fuvaros szavait, aki azt mondta, hogy mi most szemetet cserélünk maszatért. Már nem tudom, hogy melyik volt a maszat és melyik a szemét. Így került hozzám az első vaskályha.
Természetesen ilyen állapotban fűteni nem lehetett vele, hanem előbb meg kellett pucolni. Gyorsan nekiestem drótkefével, drótkoronggal és nagyjából fémtisztára pucoltam. Anyám útmutatásával hordtam fel a grafitport (vaspor, kályhavíz), és amikor száradás után kefével kifényesítettem, csodát láttam. A régi rozsdás vasfelületen a minták olyan gyönyörűen ragyogtak, mintha ezüstből lettek volna.
Innét már rövid volt az út a könyvespolcig, ahonnan csak le kellett emelni Pusztai László: Magyar öntöttvasművesség könyvét, melynek 100. oldalán az én kályhám „nézett” velem szembe. Rögtön tudtam, hogy ezzel a kályhával nem fogok fűteni, hanem egy másikat kell erre a célra beszereznem. Ám az is szép volt, és a harmadik és a negyedik is: végül mindegyik tetszett. Így indult el a lavina, majd gyorsan összeállt a kis „múzeum”.
Hobbiból korábban is gyűjtöttem a régi idők dolgait. De nem túlzás, ha azt mondom, hogy ez a kályha gyökeresen megváltoztatta életemet.
Sokfelé megfordultam az országban, rengeteg emberrel ismerkedtem meg. A kályhák pedig egyre csak gyűltek. Már nem fértek el a lakásban. Ebben az időben hoztam rendbe a pincét, hogy az bemutatóteremként szolgáljon. Úgy akartam kiállítást rendezni, hogy ne legyen túlzsúfolt, hogy mindent nyugodtan, kényelmesen meg lehessen nézni.
1991-re akkora anyag gyűlt össze, hogy meghívtam hozzánk a többi gyűjtőt. Azóta már tradíció lett, hogy minden évben valakinél összejövünk. Így ismerkedtem meg tehát velük: tudtam, hogy gyűjteményük jóval nagyobb, mint az enyém, de a hiányt igyekeztem lelkesedéssel pótolni. Boldog voltam, amikor kiderült, hogy nálam is találtak olyan darabot, amely sehol másút nem található.
A hely pedig a kiállítótérben egyre csak fogyott. Így olyan öntöttvas tárgyak után nézem, amelyek elbírják az időjárás viszontagságait. Így került kialakításra a kertben a kút és falikút terület, később pedig a temetői keresztek gyűjteménye.
A kisplasztikák összeszedését a múzeumok és a többi gyűjtő ösztönzésére kezdtük el, persze azért ma sem megyünk el egy szép kályha, falikút, vagy kereszt mellett.
A kiállítással szeretném elérni, hogy az is, aki megnézi a gyűjteményemet, a jövőben is lássa meg e rideg, kemény anyagban a végtelen szépséget. Szeretném, ha ezután a rozsdás önöttvas is megkapná az őt megillető tiszteletet.
Forrás: http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=832
Cím: Gr. Apponyi Albert utca 29.
Tel: +36 (82) 311-327
E-mail: [email protected]
Web:
