20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekSpöttle: ki is verhetik a vallomást Abdeslamból

Spöttle: ki is verhetik a vallomást Abdeslamból

forrás: M1 Este

Kemény kihallgatásra számíthat Franciaországban a tavaly novemberi, 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorakciók legfőbb gyanúsítottja, Salah Abdeslam, aki azt kérte a belga hatóságoktól, ne adják ki őt – mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 műsorában.

Nem bánnak kesztyűs kézzel a franciák a terroristákkal, intenzív kihallgatásokat tartanak, szó szerint akár ki is verhetik belőle a vallomást – fogalmazott Georg Spöttle.

Egy ilyen kaliberű terroristánál másként zajlik a kihallgatás, mint például egy olyan gyanúsított esetében, aki kis mennyiségű kábítószert akart árulni egy diszkóban – fogalmazott.

Spöttle: muszlim migránsok rabszolgái lettünk

A kiadatásig a belga hatóságok is megpróbálnak minden információt kiszedni belőle, többek között az alvósejtekről, hiszen ezek tagjai dönthetnek úgy is, hogy elhagyják Európát, de úgy is, hogy esetleg terrortámadást hajtanak végre – tette hozzá.

Abdeslammal kapcsolatban több kérdés is felvetődik – folytatta a szakértő, rámutatva: kétszer is járhatott Magyarországon, egyszer a Keleti pályaudvarnál, egyszer pedig az osztrák-magyar határon, ahol más néven regisztrálták.

Ez azért érdekes, mert volt hivatalos belga útlevele, tehát jöhetett volna repülővel, vonattal és akár autóval is – jegyezte meg.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem