Hirmagazin.eu
Sporthirek

Sportlövőbotrány: egészen tragikus információk derültek ki

Napvilágot látott, ki a doppingesettel érintett versenyző, de az is, ki lehetett, aki belekeverte ebbe. Példátlan következmények jöhetnek

Hosszú napok óta folyik minden idők talán legnagyobb sportlövőbotránya, két, olimpiára készülő magyar sportoló, Péni István és Sidi Péter érintettségével, de már részese a Magyar Sportlövők Szövetsége és a Nemzetközi Sportlövőszövetség, illetve a rendőrség is.

A 24.hu mindkét érintett sportolót megkereste, Péni István nem kívánt nyilatkozatot tenni, Sidi Péter pedig ügyvédjén keresztül tette meg ezt, aki azt mondta, védence “semmilyen jogszabályt nem sértett meg, feltétlen célja, hogy az ügy és a saját szerepe minél előbb tisztázódjon”.

Ismert, a közelmúltban egy indiai sportági világkupadöntőn szerepelt a magyar csapat, ahol a két sportoló összekülönbözött, olyannyira, hogy a csapat nem tudott kiállni a döntőre a házigazda ellen. Később kiderült, valaki járt Péni István szobájában, most pedig az összeállításból az, hogy említett sportlövő a minap kirobbant doppingbotrány érintettje; ám egy szállodai felvétel bizonyítja, hogy valaki járt Péni István szobájában, a felvételek pedig sokak szerint arra engednek következtetni, hogy Sidi Péter kevert valamit sportolótársa frissítőjébe. Többek közt a sportlövőszövetség szerint is Sidi Péter látható a felvételeken, akinek sportolói engedélyét határozatlan időre felfüggesztették.

A válogatott harmadik tagja Pekler Zalán, az ő edzője, Kisvárdai István hozta nyilvánosságra egyébként, hogy Péni István a doppingbotrányba keveredett sportoló, aki valószínűleg ezután szerezhette be a szállodai felvételt.

Amíg az ügy tisztázódik, Péni István sem versenyezhet, a következmény az lehet, hogy egyik sportoló sem vesz részt a tokiói olimpián.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
Forrás: Infostart.hu / Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Juhász Csaba: Megpróbálunk a maximumon menni!

Edit

“A víz óriásai” a FINA új imázsfilmjében – VIDEÓ

Edit

Elviselhetetlen fájdalmak: 40 évesen az eutanáziát választotta a paralimpiai bajnok

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------