17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldSpiegel Online: 72 ezer menekült önkéntes befogadásáról állapodhatnak meg Brüsszelben

Spiegel Online: 72 ezer menekült önkéntes befogadásáról állapodhatnak meg Brüsszelben

forrás: MTI

A német hírportál úgy tudja, az uniós csúcs előtt röviddel elkészült megállapodás-tervezet szerint első lépésként 18 ezer szíriai menekültet kellene szétosztani a tagállamok között, majd további 54 ezret az ügyben korábban hozott döntésekkel elindított, sikertelen áttelepítési programok keretében, azzal a módosítással, hogy a befogadás csak önkéntes lehet.

Összesen 72 ezer szíriai menekült önkéntes alapú befogadásáról állapodhatnak meg az Európai Tanács csütörtökön késő délután kezdődött brüsszeli értekezletén –jelentette a Spiegel Online német hírportál. Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó testület találkozója előtt röviddel elkészült megállapodás-tervezet szerint első lépésként 18 ezer szíriai menekültet kellene szétosztani a tagállamok között, majd további 54 ezret, az ügyben tavaly júliusban, illetve szeptemberben hozott döntésekkel elindított, sikertelen áttelepítési programok keretében, azzal a módosítással, hogy a befogadás csak önkéntes lehet – írta a Spiegel Online.

A tervezett megállapodás legfontosabb eleme, hogy Törökország visszafogad minden „irreguláris migránst”, aki a megállapodás életbe lépésétől számítva területéről átkel a görög szigetekre. Ez „átmeneti és rendkívüli intézkedés, amelyre az emberi szenvedés megállítása és a közrend helyreállítása céljából van szükség” – áll a tervezetben. A menekültek befogadására hajlandó tagországok cserébe átvesznek Törökországtól annyi szíriai menekültet, amennyi illegálisan átkel Görögországba. Angela Merkel német kancellár és az Európai Bizottság ettől azt reméli, hogy leáldozik az embercsempészeknek, mert nem lesz érdemes igénybe venni szolgáltatásaikat.

Megkezdődött az uniós csúcs Brüsszelben
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és spanyol partnere, Mariano Rajoy az Európai Unió kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójának első napi ülésén 2016. március 17-én (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Ugyanakkor a 72 ezres keret szűk lehet, tekintve, hogy Törökországban 2,7 millió menekült tartózkodik – mutatott rá a Spiegel Online, kiemelve: egyelőre nem világos, hogy mi történik, ha betöltik a keretet, de továbbra is érkeznek menedékkérők az Égei-tengeren uniós területre. További gond, hogy a mechanizmus beindításához módosítani kell a tavaly szeptemberben hozott uniós döntést. Az elképzelés megvalósításához az is szükséges, hogy a görögországi uniós menedékkérő-regisztrációs központok – hot spotok – alkalmasak legyenek az uniós előírásoknak megfelelő menedékjogi eljárások lefolytatására, így például biztosítani kell a kérelemről hozott hatósági döntés elleni jogorvoslat lehetőségét. A hot spotok minderre jelenleg nem alkalmasak.

Továbbá nem ismert, hogy hány tagország vehet részt az önkéntes menekült-befogadási programban. Szlovénia, Lengyelország, Románia és Bulgária már a hét elején hivatalosan jelezte, hogy nem hajlandó újabb kötelezettséget vállalni – idézete a Spiegel Online a brüsszeli német állandó képviselet egy belső feljegyzését.

A Törökországgal kötendő megállapodáshoz kételkedve viszonyuló tagországok arra törekednek, hogy bekerüljön a megállapodásba egy elem, amely biztosítja, hogy a nagyobb szabású áttelepítési programokról csak abban az esetben induljon tárgyalás Ankarával, ha elül az Égei-tengeren érkező menekülthullám. „Amennyiben az irreguláris átutazás Törökország és az EU között megszűnik, vagy erősen és tartósan csökken, életbe lép egy önkéntes humanitárius befogadási program” – áll a tervezetben. Az viszont több mint kérdéses, hogy Törökország hajlandó-e ezt az elemet elfogadni – írta a német hírportál. A nyolc pontból álló tervezet tartalmazza azt is, hogy Törökország vállalja a területére visszaküldött menekültek nemzetközi szabályoknak megfelelő ellátását, és nem küldi vissza őket származási országukba.

A vízumliberalizációról az a kompromisszum körvonalazódik, hogy a tanács felkéri a bizottságot, hogy április végére készítsen javaslatot az ügyben, amellyel azonban a tanács mellett a Törökországgal szemben igen kritikus Európai Parlamentnek is foglalkoznia kell. A megállapodás azt is előirányozza, hogy a „lehető leggyorsabban” nyissanak meg új csatlakozási tárgyalási fejezeteket. Egy-egy fejezet tárgyalása évekig tart – mutatott rá a Spiegel Online.

A hírportál szerint ugyan számos tagország nem utasítja el az EU-Törökország megállapodás gondolatát, de továbbra is jelentős mértékű rosszallás tapasztalható a legutóbbi, március 7-i uniós csúcson alkalmazott német eljárás miatt. Sok tagország értékelése szerint a németek és a törökök az éjszaka közepén kiterveltek egy merőben új javaslatot, amivel kész tények elé állították a többieket. Ennek megismétlődését megelőzendő most a tanács állandó elnöke, Donald Tusk irányítja az előkészületeket. A testület vezetője csütörtökön azt mondta, hogy óvatosan optimista, „de őszintén szólva inkább óvatos, mint optimista” – írta a Spiegel Online.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem