Spalding Gray olyan hollywoodi művész, akinek neve ha nem is cseng mindenki számára egyformán ismerősen, művészetével  sokat adott mindannyiunknak. Sajnos halálának sok köze van a pszichiátriai tudatmódosító szerek egészségkárosító hatásaihoz – ahogyan az számos más művésszel is megtörtént már.

Spalding Gray író-színész 1987-ben vált híressé „Úszás Kambodzsába”  című filmje kapcsán. 38 filmben szerepelt, utoljára 2001-ben a Kate és Leopold című romantikus vígjáték Dr. Geisler-jeként tűnt fel, Meg Ryan és Hugh Jackman oldalán.

Élete nagy részében az „örökletes depresszió” hamis diagnózisa ellen harcolt, annak ellenére, hogy semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá, hogy a depresszió genetikai,
illetve örökletes állapot lenne.

2001-ben, miután majdnem lebénult egy autóbalesetben, Gray 31 hónapig lábadozott. De annak ellenére, hogy — ahogy azt barátai elmondták — koponyatörést szenvedett és fizikai
trauma érte, a pszichiáterek depressziót diagnosztizáltak nála, és egy tudatmódosító szerekből álló koktélt írtak fel neki. A kezelési kísérletek kudarcát követően elkerülhetetlenül beutalták
pszichiátriai intézményekbe, amit öngyilkossági kísérlet követett. Mivel az újabb pszichiátriai szerek és terápiák kudarcot vallottak, a lehúzó örvény egyre mélyebbre rántotta.

„Ez az ember, aki soha nem szedett antidepresszánsokat egész életében” —  mondta a felesége –, „és aztán öt különböző pirulából álló koktélt szedett be minden reggel… feladta. Egyszerűen azt mondta: Semmi sem működik.”

2004. január 10-én Gray elhagyta otthonát és családját, és soha nem tért vissza. Testvére, Rockwell Gray szerint, Spalding elég zavart állapotban volt, amikor utoljára karácsony tájékán találkoztak.
Március 7-én az East Riverben találtak rá a művész testére, feltételezhetően öngyilkosságot követett el.

És bár az ember könnyen azt gondolhatja, hogy a művészek élete annyira viharos és a siker nyomása annyira igénybe veszi őket, hogy az ilyesfajta sors elkerülhetetlen, mára már bebizonyosodott, hogy számos pszichiátriai szer okozhat mellékhatásként öngyilkossági késztetést vagy erőszakos gondolatokat. Olyan emberekben, akiknek a lelke eleve érzékenyebb, az ilyen hatás sokkal pusztítóbb lehet.

Chick Corea, 20-szoros Grammy-díjas jazz-zenész így írt erről: „A fájdalomról, zűrzavarról és az összetört művészi álmokról szóló igaz történet, amit a pszichiátria… hozott a művészvilágba, olyan történet, amit el kell mondani és fel kell ismerni.”

forrás: cchr.hu