15.6 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőMédia és szórakozásSosem hallott Jimmy sláger került elő - VIDEÓ

Sosem hallott Jimmy sláger került elő – VIDEÓ

Zámbó Jimmy ugyan már 17 éve nincs köztünk, ám a modern technikának köszönhetően újra felcsendül az ikonikus 4,5 oktáv!

Peter Srámek kicsattan a boldogságtól, hiszen duettet énekelhetett a Királlyal!

Sosem hallott Jimmy sláger került elő

Peter pár hónapja kezdett dolgozni Jimmy egykori zenekarvezetőjével, Jankai Bélával. A közös munka során pedig előkerült az a sosem publikált átdolgozás, amit Jimmy Michael Jackson és Lionel Richie We are the world című dalából készített.

„Jankai Béla megmutatott nekem egy félkész felvételt, amelyen Jimmy énekli Jackóék szerzeményét. Amikor meghallottam, azt éreztem, be kell fejeznem, ha másért nem, legalább a Jimmy rajongók miatt! Úgy döntöttünk, hogy duettet csinálunk belőle „ – mondta el a Ripost-nak Peter, aki a Király 60. születésnapja alkalmából szerette volna megörvendeztetni a rajongókat.

Kiderült, Jimmy nem sokkal halála előtt énekelte fel a We are the world című dalt, amit végül azért nem adtak ki eddig sehol, mert nem tudta befejezni. Peter Srámek és Jankai Béla úgy érezték, tartoznak ennyivel Jimmy emlékének, ezért engedélyt kértek a  kiadójától, hogy felhasználhassák a félkész felvételt, amely végül néhány nappal ezelőtt megjelenhetett.

Sosem hallott Jimmy sláger került elő 2

„Voltak benne olyan részek, amikben Jimmy nem énekelt, vagy amiben csak kommunikált a stúdióból Bélával. Szóval hiányos volt a felvétel! Ezeket a részeket most kipótoltuk, de cserébe benne hagytunk például azt a részt, amikor Jimmy csak úgy tapsol egyet” – tette hozzá Srámek.

Vajon mit szól ehhez Zámbó Krisztián?

Sosem hallott Jimmy sláger került elő 3
Fotó: Markovics Gábor

 

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work