Főoldal » Sosem bocsát meg az anyjának Ambrus Attila!
Bulvár

Sosem bocsát meg az anyjának Ambrus Attila!

A Viszkis, saját bevallása szerint, sokszor elnézte anyja tévedéseit, de jó ideje már hallani sem akar felőle.

Októberben töltötte be az ötvenet, így számot vetett az életével Ambrus Attila. A Viszkis rablóként elhíresült Ambrus a Best magazinnak vallott a jelenlegi életéről.

Attila ma már csak azt tartja fontosnak, hogy megtalálta azt a nőt, akivel családot alapíthat, ráadásul a hosszú börtönévek után is maradtak barátai annak ellenére, hogy személyiségéből adódóan kissé antiszociálissá vált.

Voltak nekem is csalódásaim, anyámat például lehúztam a térképről.

“Rendkívül korlátoltan gondolkodik, emiatt csak az ő világát látja hitelesnek, minden más elfogadhatatlan a számára. Amikor nem jött el az esküvőmre, megszűnt létezni számomra” – mondta el a Best magazinnak Ambrus, aki állítása szerint többször megbocsátott már az anyjának.

“Ezerszer megbocsátottam neki azt, hogy otthagyott másfél évesen. Erdélyben ugyanis az a szokás, hogy mindig a fiatal hajt fejet. De eljött az a pont, amikor már nincs megbocsátás. Túl öreg vagyok már ehhez.”

Ambrus így a barátaival ünnepelte az ötvenedik születésnapját, ami három napon át tartott.

Forrás: Ripost

Fotó: Markovics Gábor

Hasonló hírek

Palik László: „Átírta az életünket Anikó balesete”

Mazsi

Cindy Crawford lánya bármikor lekörözi édesanyját

Edit

Be­pe­relte a TV2-t Éden Nóra, akit kis híján meg­erő­sza­kol­tak

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------