Hirmagazin.eu
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Sorsdöntő tárgyalás Gyárfásék perében?

Komoly előrelépés várható a Fenyő-gyilkosság ügyében folyamatban lévő büntetőper holnapi tárgyalásán – értesült a Magyar Nemzet.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

A vádirat szerint Gyárfás Tamás elsőrendű vádlott először Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa megöletésével, aki ezt nem hajtotta végre. A Nap TV egykori producere ezt követően fordult Portik Tamáshoz, az alvilág egyik meghatározó figurájához.

Az egykori olajbűnöző a szlovák Jozef Roháčot bérelte fel Fenyő János médiamogul megölésére.

Mint köztudott, 1998. február 11-én, nem sokkal este fél hat után Fenyő autójával egy piros lámpánál várakozott a budapesti Margit körút és Margit utca sarkán, amikor egy ismeretlen fegyveres férfi a mögötte haladó autóból kiugrott, és az anyósülés felőli ablakon keresztül 20-25 lövést adott le a vállalkozóra, aki a helyszínen életét vesztette.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Az ügyben indított nyomozás során az már korábban kiderült, hogy Fenyő Jánost egy szlovák bérgyilkos, Jozef Roháč ölte meg. A férfit ezért 2017-ben jogerősen életfogytiglanra ítélte a bíróság. A felbujtó személy, személyek kiléte ekkor még ismeretlen volt.

Az eljárás akkor kapott újabb lendületet, amikor Gyárfás Tamást ismeretlenek 2018-ban évekkel korábban készített hangfelvételekkel megzsarolták.

A volt producer feljelentést tett, ezt követően a nyomozók a Farkasréti temetőben találták meg azokat az adathordozókat, amelyeken Portik Tamás és Gyárfás Tamás beszélgetései hallhatók.

Gyárfás és Portik egyelőre tagad, ugyanakkor a bíróság által kirendelt eseti nyelvész szakértői vélemény szerint a rendőrség hangfelvételei alátámasztják a vádiratban foglaltakat.

Borítókép: Gyárfás Tamás. Fotó: Kurucz Árpád 

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

origo

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Kerékpáros álrendőr- (A cikk videót tartalmaz)

Géza

Fogolyszökés miatt keresi a rendőrség Banka Gábort

Géza

Szabadidős rendőr segített

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------