17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekSoroshoz köthető személyek is vannak Karácsony árnyékkormányában

Soroshoz köthető személyek is vannak Karácsony árnyékkormányában

Számos olyan tagja van Karácsony Gergely árnyékkormányának, aki kötődik a Soros György-féle szervezetekhez – erről beszélt több elemző azok után, hogy az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nyilvánosságra hozta a névsort. Az egészségügyi miniszteri posztot az a Komáromi Zoltán kapná, aki a Gyurcsány-kormány idején, háziorvosként az egyik legismertebb támogatója volt a kötelező vizitdíjnak.

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

„Olyan embereket fogok bemutatni, akik a közigazgatásban, a saját szakmájukban vagy a civil szervezeti világban dolgozva pontosan tudják, hogy mit kéne azon az adott területen megváltoztatni” – mondta Karácsony Gergely. Pártoktól való függetlenség, világos értékrend, és szakértelem – így határozta meg Karácsony Gergely azokat a szempontokat, amelyek alapján kiválasztotta árnyékkormányának tagjait.

Az oktatási tárca miniszter-várományosaként bemutatott Daróczi Gábor (b) és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Komáromi Zoltán, Karácsony Gergely elképzelései szerint, egészségügyi miniszter lenne. Komáromi egyébként a szocialista kormányzás idején bevezetett vízit díj egyik legnagyobb támogatója volt. Többször hangoztatta, hogy a vizitdíj kizárólag a pénzről szól.

  1. januárig az Együtt szakpolitikusa volt, méghozzá azé a párté, amelynek egyik háttérintézményét, a Haza és Haladás Egyesületet Soros György is támogatta.

Az oktatási minisztériumot Karácsony Gergely Daróczi Gábornak szánná. Daróczi Gábor korábban programvezetője volt a Magyar Soros Alapítványnak, később pedig a Soros György támogatását élvező Romaversitas Alapítványt vezette.

Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Andor László közgazdász, volt EU-biztos, Mellár Tamás közgazdász, Hegyesiné Orsós Éva, Daróczi Gábor és Komáromi Zoltán (b-j) az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én. Komáromi Zoltánt az egészségügyi, Daróczi Gábort az oktatási, Hegyesiné Orsós Évát a szociális, Mellár Tamást a pénzügyi, Andor Lászlót a foglalkoztatásügyi, Ámon Adát a környezetügyi, Wittinghof Tamást pedig az önkormányzati ügyekért felelős tárca miniszter-várományosaként mutatták be.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az árnyékkormány tagja Hegyesiné Orsós Éva, aki szintén az egyik Soros alapítvány vezetőségében dolgozott. A bevándorláspárti Mellár Tamás is a kormány tagja lenne, aki korábban kiállt a kötelező betelepítési kvóták mellett. Szerinte „Európának meg kell tanulni együtt élni a migránsokkal és hasznot húzni a bevándorlásból”.

Az M1 feltette a kérdést az MPSZ-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjének, hogy egyet ért-e Mellár Tamás kijelentésével. Erre Karácsony Gergely azt válaszolta: „Mellár Tamás kiváló pénzügyminiszter lesz, és a bevándorlás politikáját másra fogom bízni”.

Ámon Ada, az Energiaklub igazgatója Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, Andor László közgazdász, volt EU-biztos, Mellár Tamás közgazdász, Hegyesiné Orsós Éva, Daróczi Gábor és Komáromi Zoltán (b-j) az MSZP-Párbeszéd árnyékkormánya tagjainak bemutatóján a fővárosi Loffice Cloud rendezvényterében 2018. március 11-én. Komáromi Zoltánt az egészségügyi, Daróczi Gábort az oktatási, Hegyesiné Orsós Évát a szociális, Mellár Tamást a pénzügyi, Andor Lászlót a foglalkoztatásügyi, Ámon Adát a környezetügyi, Wittinghof Tamást pedig az önkormányzati ügyekért felelős tárca miniszter-várományosaként mutatták be.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az árnyékkabinet tagja még a Mellár Tamással hasonló nézeteket valló, szintén kvótapárti Andor László, valamint Wittinghof Tamás is, aki Budaörs polgármestereként korábban szintén kiállt a kvóták és Soros György szervezetei mellett.

Karácsony Gergely Ámon Adának is adna minisztériumot. Ő annak az Energiaklubnak az elnöke, amelyiket mintegy 40 millió forinttal támogattak a Soros alapítványok.

Forrás: M1 Híradó

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem