18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekSoros már régóta támogatja a migránsok tömeges betelepítését

Soros már régóta támogatja a migránsok tömeges betelepítését

Itthon továbbra is arról szól a vita, hogy létezik-e Soros-terv. Soros György maga számtalanszor beszélt az elmúlt két évben arról, hogy ő mit tenne az európai politikusok helyében.

2015 júliusában a Financial Times gazdasági lapnak Soros György azt nyilatkozta, hogy be kellene fogadni a migránsokat, majd kvóták alapján elosztani őket – hangzott el az M1 Híradóban.

„A kvótákat pedig állandó és kötelező elemeivé kell tenni a közös európai menekültügyi rendszernek” – idézte Soros György korábbi szavait Bende Balázs.

Egymillió migránst kellene befogadni évente

Nem sokkal később Soros György vázolta a hat pontból álló programját, amelyben megfogalmazta, hogy az Európai Uniónak évente legalább egymillió menedékkérőt kell befogadnia, akiket az első két évben fejenként 15 ezer euróval kell támogatni.

Soros György ötlete szerint az Európai Uniónak hosszú lejáratú kötvényeket kellene kibocsátania ahhoz, hogy ki tudja gazdálkodni ezt az összeget. Soros György nagyjából harminc milliárdnyi euró hitel felvételéről beszélt.

Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke érkezik a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tartandó megbeszélésükre Brüsszelben 2017. április 27-én. (MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)

Megvonnák az uniós támogatásokat

Soros György arról is nyilatkozott, hogyan lehet ezeket a költségeket az európai polgárokra is ráterhelni, tervei szerint „egy páneurópai benzinár-adó bevezetését kellene átgondolnia az Európai Parlamentnek”, mert ez is hozzájárulhat a migránsok ellátásának finanszírozásához.

Valamint, „meg kéne kurtítani az eddigi két legnagyobb tételt, a kohéziós alapot és az agráralapot”, vagyis a Magyarországnak járó európai uniós forrásokat. Az elmúlt egy évben több európai uniós tagállam vezető politikusa is emlékeztetett erre az ötletre, hogy azoktól az országoktól, amelyek nem tartják be a kvótát, meg kell vonni bizonyos uniós forrásokat.

Magyarországot is bírálta Soros

A Soros-terv a migránsok beutaztatására is kitért, amelynek érdekében „az EU-nak mozgósítania kell az NGO-kat, az egyházakat és a vállalkozásokat is”.

2015 októberében Soros György elmondta: „a mi tervünknek a nemzeti határok jelentik az akadályt”, valamint megemlítette Magyarországot is, egy német lapnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy „vannak olyan országok, amelyek önző migrációs politikát folytatnak és kerítéseket emelnek”.

Soros György ezt azelőtt mondta, hogy Párizsban terrortámadást követtek el migrációs hátterű terroristák.

Fidesz: A Soros-terv egész Európát és benne Magyarországot is veszélyezteti

A kormánypárti képviselőcsoport kihelyezett ülésén azért kérte a kormányt, hogy tartson nemzeti konzultációt a „Soros-tervről”, mert az egész Európát és benne Magyarországot is veszélyezteti – mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője csütörtöki velencei sajtótájékoztatóján, emlékeztetve a kvótaperben született európai bírósági döntésre, amely „megnyitotta az ajtót a Soros-terv végrehajtása előtt”.

Nem valósulhat meg Magyarországon a veszélyes “Soros-terv”, és a Fidesz-frakció szeretné, ha minden magyar értesülne és véleményt mondhatna róla – közölte a politikus.

Brüsszel a bírósági ítélet után azonnal megragadta az alkalmat, és “gyorsuló tempóban kezdenek hozzá a Soros-terv végrehajtásához”, felgyorsították a betelepítést, amelyet állandóvá akarnak tenni – fogalmazott.

Halász János közölte: ezek a törekvések pontosan olyanok, mint a Soros György által felvázolt terv, amelynek része évi egymillió migráns behozatala Európába, a kerítések lebontása, a bevándorlók kötelező szétosztása a tagállamok között és a migránsok 9 millió forintos pénzügyi támogatása.

A frakciószóvivő kifogásolta, hogy az ellenzék szerint nincs is Soros-terv. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: két éve arról beszélt az ellenzék, nincs bevándorlás, egy éve pedig a kvótáról nyilatkoztak ugyanígy.

MTI/Európai Parlament/Philippe Buissin

Ezzel szemben bevándorlás is volt, a kvótáról brüsszeli döntés született, most pedig Brüsszelben a “Soros-terv” végrehajtásán dolgoznak, ezt “a vak is látja” – mondta.

Kijelentette: “minden eszközzel küzdeni fogunk a Soros-terv megvalósítása ellen”, amihez szükség van az emberek véleményére, ezért is fontos a konzultáció.

A frakcióülésen – amely péntekig tart – a kvótaperről előadó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavaiból Halász János azt idézte, hogy az Európai Bíróság döntése felháborító, ellentétes az európai értékekkel és biztonsággal.

A Fidesz-KDNP-frakció támogatásáról biztosította a kormányt abban, hogy minden eszközzel küzdjön azért, hogy továbbra se lehessen a magyarok feje felett dönteni – közölte.

Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatójából az derült ki – folytatta -, hogy a migráció ma egy valós veszély, a terrorizmus és a bevándorlás között pedig világos az összefüggés, az elmúlt évek európai terrorcselekményeinek elkövetői vagy azok szülei mindannyian migránsháttérrel rendelkeztek.

A frakcióülés ezért megállapította: küzdeni kell a migráció és a kötelező betelepítés ellen, amihez fontos eszköz a nemzeti konzultáció – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt szerint igazi kérdésekről, például az egészségügy helyzetéről kellene szólnia a nemzeti konzultációnak, a politikus azt felelte: az MSZP csak a saját kampánytémáiról tud beszélni, arról is hiteltelenül.

A “lex CEU-t” firtató felvetésre közölte, a felsőoktatási törvény módosítása nem került szóba, és nem is tervezik megváltoztatni a jogszabályt.

Arra a kérdésre, hogy ellenzéki aktivisták esetlegesen utcai zavargásokat robbanthatnak ki ősszel, Halász János úgy reagált: az elmúlt időszakban sok olyan ellenzéki megnyilvánulást lehetett hallani – például Schilling Árpádtól és Gulyás Mártontól -, amelyben erről beszéltek.

“Amikor azt mondjuk, hogy forró őszre számítunk és durva választási kampányra, akkor éppen az ő kijelentésük alapján mondjuk ezt” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint Kósa Lajosnak minden debreceni beruházás árából 20 százalékot vissza kellett adni zsebbe, a frakciószóvivő azt válaszolta: Gyurcsány Ferenc volt az, aki arról beszélt, hogy miniszterelnöksége idején a “politikai korrupció” részeként 20 százalékot visszakértek bizonyos beruházásokból. Ezzel kapcsolatban a Fidesz várja, hogy a volt kormányfő tisztázza, mire gondolt.

“Az már csak egy kétségbeesett kísérlet Gyurcsánytól, hogy miután elszólta magát (…), utána másnap próbál fideszes politikusokat teljesen értelmetlenül és minden alap nélkül belerángatni ebbe a kijelentésébe” – mondta

A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester balatoni kempingvásárlását firtató kérdésre úgy reagált: ha egy vállalkozó Magyarországon a törvényeket betartva teszi a dolgát, akkor az teljesen rendben van.

Az, hogy Mészáros Lőrincnek hívnak valakit, nem lehet hátrány és előny sem – fogalmazott. Hozzátette, az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal biztosan jogszerű döntést hozott.

Forrás: MTI / hirado.hu

Kiemelt kép: youtube

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem