6.1 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldSoros György megkezdte kampányát Trump ellen

Soros György megkezdte kampányát Trump ellen

Az amerikai milliárdos nem sajnálja a pénzt, két kézzel szórja azt annak érdekében, hogy ne Donald Trump legyen az elnök a 2020-as választást követően.

Hosszas cikket közölt Soros Györgyről a New York Times, akit a New York-i luxusingatlanában interjúvoltak meg. A cikkben a spekuláns kifejti, hogy az általa képviselt globalizmus szembemegy Donald Trump republikánus elnök „Amerika az első” szemléletével, és általában a nacionalizmussal.

Sorosnak egészen felragyogott az arca, amikor arról beszélt, hogy szerinte a 2020-as amerikai elnökválasztás a Trump-korszak végét hozhatja

– idézi a lapot a Magyar Hírlap.

Fotó: AFP

Soros György szerint Elizabeth Warren massachusettsi szenátornak kellene lennie Trump kihívójának jövőre, azonban a milliárdos a biztonság kedvéért gyorsan hozzácsapta azt is, hogy „ezzel a kijelentéssel még nem támogatja hivatalosan, mivel bárkit is választanak majd a demokraták, együtt szeretne vele működni”.

Soros egyébként annyira komolyan veszi a Trump elleni harcot, hogy alapítványának lobbiszervezete, az Open Society Policy Centre (OSPC) saját bevallása szerint is rengeteget költ az elnökkel szembeni lobbizásra. Nemrég megjelent negyedéves jelentésük szerint – amelyet a Kongresszus tett közzé – ez év harmadik negyedében 15,9 millió dollárt költöttek, összesen pedig az idén 24,4 milliót, ami már most több, mint amennyit 2017-ben fordítottak hasonló célokra – ismerteti a lap. A szervezet 2018-ban összesen több mint 30 millió dollárt költött. Trump 2017-es hivatalba lépése óta az OSPC 72 millió dollárt költött lobbitevékenységre.

888

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem