6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldSoros György elismeri, hogy a bevándorláspárti erők vesztettek

Soros György elismeri, hogy a bevándorláspárti erők vesztettek

Rendkívül sikeres volt a magyar–lengyel összefogás az uniós költségvetési vitában Robert Fico volt szlovák miniszterelnök szerint.

„Az, hogy Soros György Magyarország miatt Angela Merkelt támadta, megerősíti, hogy rendkívül sikeres volt a magyar–lengyel összefogás az uniós költségvetési vitában”

– fogalmazott Robert Fico videóüzenetében a közösségi oldalán.

A volt szlovák kormányfő úgy fogalmazott: a két ország sikere vitathatatlan, vétójuk pedig jogos volt, hiszen zsarolni lehetett volna a tagállamokat. Az pedig, hogy Soros György is belépett a vitába, azt mutatja, hogy mindez a migrációról is szólt, hiszen a millárdos a világ összes migránsát behozná az unióba – fogalmazott Robert Fico.

Soros György felháborodását fejezte ki

Európának fel kell lépnie Magyarország és Lengyelország ellen ezzel a címmel publikált írást Soros György még november közepén.

A milliárdos december elején újabb cikket írt, amelyben már azt akarta elérni, hogy a magyarokat és a lengyeleket kihagyva fogadják el az Európai Unió járványügyi mentőalapját, majd örökkötvények kibocsátásával finanszírozzák a hitelfelvételt.

„A lehető legrosszabb kompromisszum született” – ezt pedig már most pénteken írta Soros György azután, hogy a tagállamok megállapodtak a hétéves költségvetésről és a helyreállítási alapról.

„Minden, amit tehetek, az, hogy kifejezzem az erkölcsi felháborodást” – fogalmaz a spekuláns csalódott hangvételű írásában, amelyben elismerte, hogy az uniós tárgyaláson Orbán Viktor akarata érvényesült.

Soros György elismeri azt, hogy a bevándorláspárti erők vesztettek, és Orbán Viktor és Lengyelország nyert.

„Soros György csalódottsága egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az üzletember saját nézeteit akarta ráerőltetni az Európai Unió tagállamaira” – így értékelte Soros György véleménycikkét a közmédia vezető külpolitikai újságírója. Bende Balázs hangsúlyozta: a milliárdos emberei az elmúlt években Brüsszelben is azon dolgoztak, hogy politikai nyomást gyakoroljanak a magyar kormányra, ami most kudarcot vallott.

„Soros György az elmúlt időszakban végzett munkájának, tehát tulajdonképpen a magyar belpolitikába való beavatkozásnak, a magyar kormánnyal szembeni harcának a kudarcaként éli ezt meg” – fogalmazott Bende Balázs.

A baloldal vereségről beszél

A baloldali politikusok ennek ellenére itthon a magyar kormány vereségeként próbálták beállítani az uniós csúcson elért eredményeket. Gyurcsány Ferenc felesége, a DK-s Dobrev Klára és a momentumos EP-képviselők is arról beszéltek, hogy a magyar kormány veszített, és a baloldal győzött.

Donáth Anna azt írta: „Orbán Viktor elállt a vétótól, amivel nem érte el a célját.”

A magyarázkodó baloldali EP-képviselők mellé pénteken Karácsony Gergely is beállt, aki Varsó szintén baloldali főpolgármesterével adott ki közös nyilatkozatot. „A magyar és a lengyel kormányok az utolsó pillanatban visszatáncoltak a szakadék széléről” – fogalmazott a két politikus.

Jogos volt Lengyelország és Magyarország kiállása

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója az M1-en arról beszélt: nemcsak Magyarországon, hanem Európában is nehezen tudták kommunikálni a vereséget.

„A politikusok általában próbálták győzelemként feltüntetni, de a sajtó, a holdudvaruk pedig egyértelműen vereségként definiálták ezt, és egyébként Soros György cikkére kellett várniuk, aki végül is pontot tett ennek a dilemánnak a végére, és kimondta, hogy ez valójában Magyarország és Lengyelország szempontjából, hogyha úgy tetszik, győzelem” – mondta Boros Bánk Levente.

Fico szerint Soros György a világ összes migránsát behozná az EU-ba

Közben egyre többen ismerik el a két ország sikerét. Robert Fico volt szlovák kormányfő, a közösségi oldalára feltöltött videójában úgy fogalmazott: Magyarország és Lengyelország vétójának volt értelme. Ezek az országok jogosan álltak ki egy olyan rendelettel szemben, amivel vissza lehetett volna élni. Példaként említette a kötelező migránskvótát.

„A rendszer nagyon egyszerű lenne: nem értesz egyet valamivel, amit a nagy országok szeretnének? Szóval találunk neked valamit, például megsérted a jogállamiságot, és mi nem fizetjük ki neked a támogatást, ezért gondold át jól, hogy akarod vagy sem a kötelező kvótát” – hangsúlyozta a legnagyobb szlovák ellenzéki párt vezetője. Hozzátette:

az, hogy a vitába Soros György is belépett, kétségtelenül azt jelenti, hogy a migrációról is szó volt,

mert a milliárdos a világ összes migránsát behozná az unióba.

A politikus arról is beszélt: a két ország hatalmas sikert ért el, Szlovákia pedig elárulta a V4-es együttműködést. Szerinte Szlovákiának gratulálnia kellene Magyarországnak és Lengyelországnak, egyben köszönetet mondani nekik, mivel ők a szlovákok érdekeit is védték.

hirado, M1

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem