14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeTudástárAutók - motorok - hajókSoros György 35 millió dolláros részesedést vásárolt a Teslában

Soros György 35 millió dolláros részesedést vásárolt a Teslában

A magyar származású milliárdos is jelezte elköteleződését az elektromobilitás felé, mikor legutóbb 9,46 milliárd forint értékben vásárolt átváltoztatható kötvényeket a Tesla javára, így beleszólva a cég részvényeinek alakulásába.

Ahogy azt már megírtuk a Piac & Profiton, a magyar származású üzletember, Soros György nem kis összeget fektetett a Tesla elektromos autókat készítő cégbe, amikor 35 millió dollár (9,46 milliárd forint) értékben vásárolt nem részvényeket, hanem egyfajta hibrid terméket, átváltható kötvényeket, melyeket tulajdonosa – bizonyos feltételek teljesülése esetén – előre meghatározott időpontokban, előre meghatározott számú részvényre válthat át.

Ezzel igencsak jót tett a cégnek, miután a vártnál rosszabbul fogadták a 3-as modellt, amely csalódást okozott az embereknek, köztük a befektetőknek, így elkezdtek csökkenni a részvények értékei.

A 87 éves milliárdos cége, a Soros Fund Management még az év első három hónapjában kötötte meg az üzletet, melynek részleteiről nem tudni, az viszont biztos, hogy ez már nem az első kapcsolata az üzletembernek a céggel, ugyanis korábban rendelkezett némi részvénnyel a Tesla Motors-ban, melyeket a tavalyi évben adott el.

Forrás: autoblog.hu

 

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work