Hirmagazin.eu
Főoldal » Soroksári gyilkosság: szeretője volt a futónőnek, ez derült ki egy vallomásból..
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Soroksári gyilkosság: szeretője volt a futónőnek, ez derült ki egy vallomásból..

Amiről eddig csak suttogtak az ismerősök, az most a bíróságon felolvasott vallomásokból egyértelművé vált. Halála előtt egy házas férfi oldalán kereste a boldogságot Gyurik Krisztina.

Tanúvallomások felolvasásával folytatódott tegnap a soroksári futónő megerőszakolásával és kegyetlen meggyilkolásával vádolt R. Szilveszter pere.

A bíró többek között ismertette a vádlott édesanyjának és Kardosné Gyurik Krisztina szeretőjének nyilatkozatait.

Egy gyilkossági ügy nyomozásának az elején ismeretlen tettes esetén minden olyan személy érdekli a nyomozóhatóságot, aki szoros kapcsolatban állt az áldozattal.

Így került a látókörükbe D. Ferenc is, aki a kihallgatásai során elismerte: szexuális kapcsolat volt közte és Krisztina között.

A meghallgatása során azonban tisztázni tudta magát, így az is kiderült, hogy a gyilkosság napjára nem beszéltek meg találkozót. D. Ferenc már 18 éve élt együtt a párjával, amikor Krisztinával megismerkedett. Eleinte a Facebookon vették fel egymással a kapcsolatot, aztán számot cseréltek, a viszonyuk pedig gyorsan elmélyült.

„Tudtam, hogy házas és gyereke van, de nagyon megszerettem. Sok szeretetet adott, nagyon vonzódtam hozzá”

mondta még az első kihallgatásán a férfi.

A vallomása szerint a futónő általában SMS-ben üzent neki a kocogása előtt, ő pedig odament hozzá kocsival. D. Ferenc nem sokkal vallomástételei után, 2016 októberében meghalt.

Fotó: Bors

A gyilkossággal vádolt R. Szilveszter csupán egyéves volt, amikor a szülei elváltak, édesanyjával pedig Budapestre költözött.

Az anya vallomásából kiderült, hogy R. Szilveszter hamar félresiklott, hatodikos koráig járt iskolába, aztán elkezdett csavarogni. Előfordult, hogy magától hazament, de a rendőrséggel is kellett kerestetni. Anyja szerint az első ügye az volt, amikor a haverjaival betörtek egy kö­zértbe. A fiatal később intézetbe is került, ahol a családja tartotta vele a kapcsolatot. Járhatott haza, de volt, hogy onnan is megszökött.

Az anya utoljára 2017-ben levelezett a fiával, amikor R. Szilveszter a sopronkőhidai börtönben volt – írja a Bors.

„Nem tudom feltételezni róla, hogy embert ölt. Nem értem, hogy a fiam miképp lett ilyen ember, az egész családban mindenki tisztességes, ő ilyen egyedül sajnos„

– zárta a nő.

Ez a vallomás sokban megváltoztathatja  az emberölési ügyet. (szerk.)

ripost

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Ez oldhatja meg a rejtélyt? DNS-mintát vettek a soroksári futó lehetséges gyilkosától

Géza

Szájmaszkban és napszemüvegben próbálta meg kirabolni a szegedi postát – fotók

Géza

Feldaraboltak egy angyalt Kőbányán

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!