10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekKülföldTerrortámadás Ankarában!

Terrortámadás Ankarában!

Forrás: MTI

Legalább 28 ember meghalt – egyes források szerint 21 -, és 61 megsebesült a török fővárosban szerda délután történt robbanásban – közölte Mehmet Kilicer, Ankara kormányzója. Többen a kórházban haltak bele sérüléseikbe.

  Sokan meghaltak egy ankarai robbantásban

A merénylők öt, katonákat szállító autóbuszt vettek célba, amelyek éppen megálltak a piros lámpánál – közölte a török vezérkar. A járművek közül kettő súlyosan megrongálódott.

A jelek arra utalnak, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezetet áll a terrortámadás mögött – derült ki biztonsági forrásokból. Más biztonsági források, a főként kurdok lakta Délkelet-Törökországban viszont úgy vélik, hogy az Iszlám Állam emberei lehettek a tettesek. Az elkövetőkről a kormányszóvivő elmondása szerint egyelőre nincs megerősített információ.

A detonáció a parlamenttől, kormányzati épületektől és a török hadsereg vezérkarának főhadiszállásától nem messze történt a török főváros Cankaya nevű kormányzati negyedében. A tévécsatornák által közvetített felvételeken nagy tüzet és számos mentőautót, Ankara egén pedig egy füstfelhőt lehetett látni.

Terrortámadás Ankarában

Egyes szemtanúk szerint viszont a pokolgépet nem gépkocsiba, hanem egy szemeteskukába rejtették a katonai létesítményhez vezető úton.

„Hatalmas robbanást hallottam. Füst volt, és egy erős szag annak ellenére, hogy több sarokra voltunk onnan” – mondta egyikük.

A robbanást követően lemondta tervezett utazását Brüsszelbe Ahmet Davotoglu török miniszterelnök, ahol uniós tagállamok vezetőivel tanácskozott volna, elsősorban a migrációs válság kezeléséről.

Bekir Bozdag miniszterelnök-helyettes Twitter közösségi oldalán azt írta, hogy a támadás terroristák merénylete volt.Erdogan: Törökország nem hagyja magát
Törökország nem hagyja, hogy az Egyesült Államok támogatását élvező kurd milíciák Észak-Szíriában hídfőállást létesítsenek, és nem fogják abbahagyni a tüzérségi támadásokat, amíg veszélyeztetve látják biztonságukat – közölte szerdán Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök.Nem tudnak magyar áldozatról
A Külgazdasági és Külügyminisztérium egyelőre nem tud arról, hogy lenne magyar áldozata vagy sérültje az ankarai robbantásos merényletnek.

„A terror semmire sem válasz, egy ilyen tett semmivel sem igazolható” – hangsúlyozta a KKM, amely elítéli „ezt a gyalázatos tettet”.

Kiemelték: a robbanás az ankarai magyar nagykövetségtől egy kilométerre történt, a helyszínen második robbantástól tartanak. A magyar nagykövetség ügyeleti száma 00905336993694.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work