Hirmagazin.eu
Főoldal » Sok a panasz az orvosok és az ápolók hangnemével kapcsolatban
Egészség - betegség

Sok a panasz az orvosok és az ápolók hangnemével kapcsolatban

forrás: MTI/Magyar idők

Leginkább a hosszú beteg előjegyzési listákat, valamint az orvosok és ápolók hangnemét kifogásolják a betegek az Országos Betegjogi, Ellátott-jogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) legfrissebb felmérése szerint – számolt be róla a Magyar Idők szombati száma.

A szervezethez tavaly érkezett több mint 14 ezer bejelentés öt százalékában panaszkodtak arra, hogy hosszúak a beteg előjegyzési és betegfogadási listák, hat százalék pedig az orvosok és ápolók hangnemét nehezményezte. A beteglistákkal kapcsolatos panaszok tavaly az előző évhez képest 0,7 százalékkal nőttek.

Az OBDK-hoz fordulók több mint fele a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való jogának sérelme miatt tett panaszt, az emberi méltósághoz való jogáért 17 százalék emelt szót, a tájékoztatáshoz való jogának megsértését 14 százalék kifogásolta, az egészségügyi dokumentáció megismeréséhez való jogának sérelme miatt pedig 7 százalékuk szólalt fel.

A megelőző évhez képest tavaly 8 százalékkal többen, majdnem négyezren fordultak a gyermekjogi képviselőhöz. Nőtt azoknak a panaszoknak a száma is, amelyekben elvált szülők a gyermekeikkel való kapcsolattartás jogának sérelmét jelentették be a gyermeket gondozó szülő magatartása miatt.

A gyermekvédelemben élő gyerekektől érkező panaszok száma is nőtt: főleg azt kifogásolták, hogy nem szólhatnak bele az étrendjükbe és a ruházatukba, valamint a jogszabály ellenére nem kapják meg egy összegben a zsebpénzüket.

Az ellátott jogi képviselőkhöz tavaly 2015-höz viszonyítva 10,6 százalékkal több, 10 ezer 226 megkeresés érkezett, ezek 62 százaléka tájékoztatást kért. A panaszosok főleg a szociális intézményen belüli és kívüli szabad mozgás korlátozása miatt kértek segítséget, az idős otthonokban élők közül pedig jellemzően azt fájlalták, hogy nincsenek tekintettel egyéni szükségleteikre.

A lap szerint az elmúlt négy évben 95 ezer 464 megkeresést kaptak a beteg-, gyermek- és ellátott-jogi képviselők, akik ettől az évtől az Emmi önálló szervezeti egységeként dolgoznak.

 

Hasonló hírek

Dr. Horváth József újabb sikere! Elkészült életrajzi filmje: A karcagi cigányteleptől a rákkutatásig címmel! – VIDEÓ

Mazsi

Csökkentse koleszterinszintjét diétával

info

Csecsemőket megtámadó baktériumfertőzés keltett riadalmat Romániában

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------