11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeSzabadidőBulvárSoha nem hallott történetekről számolt be Zalatnay Cini: így ismerkedett meg Komár...

Soha nem hallott történetekről számolt be Zalatnay Cini: így ismerkedett meg Komár Lacival, aki az első férfi volt az életében

Zalatnay Cini egy, a nyilvánosság számára eddig ismeretlen történetet osztott meg Komár Lacival való kapcsolatáról, ugyanis ő volt az első férfi az életében. Most őszintén mesélt kamaszszerelmük történetéről.

Az énekesnő még gimnazista korában találkozott Komár Lacival, amikor az iskolájukban játszottak. Cini megkérte a zenekart, hogy énekeljenek együtt egy közös számot, ezután Laci felkérte a lányt, hogy énekeljen máskor is velük. A próba során Komár bevallotta, hogy nem énekesnőt keres maga mellé, hanem barátnőt, így kezdődött szerelmük története.

Laci volt az első fiú az életében, s hamar el is jegyezték egymást, de a kamaszszerelem nem tartott sokáig, 1,5-2 év után szakítottak. Az énekesnő állítása szerint a kapcsolatnak azért lett vége, mert Laci nem bírta elviselni, hogy Cini is énekesnő legyen.

„Kérdezte, hogy lesz családunk, ha énekelünk mindketten? Döntenem kell, énekesnő leszek vagy feleség. Azt válaszoltam, hogy énekesnő, mire kaptam egy bazi nagy pofont” – mesélte Cini.

A pofon következtében tört le Cini foga, ami később a szexepiljévé vált. Cini elmesélte utolsó találkozásuk izgalmas történetét is. A fiatal kamaszok egyedül voltak a lakásban, de a szülők váratlanul hamarabb hazaértek, ezért Laci kiugrott az ablakon keresztül. Szerencsétlenségére pont a járőrök kocsija előtt landolt, akik ezért majdnem bevitték őt.

Szakításuk után továbbra is alakultak ki konfliktusok: az énekesnőnek Frenreisz Károly lett az új barátja, amit Laci egyszerűen nem tudott elviselni, ezért megkergette az Erkel Színházban, ám dulakodás közben Laci véletlenül Cinit fejelte le.

A sérülések és a feszültséggel teli helyzet ellenére később sikerült rendezniük a kapcsolatukat, s sokszor énekeltek együtt. A halála előtt a kórházban is szerette volna meglátogatni Lacit, de az nem akarta, hogy az énekesnő úgy lássa őt. A régi képek és szerelmes üzenetek Laci halála után a felesége révén kerültek Cinihez.

„Majd biztosan eljön az idő, amikor rock and rollt énekelünk együtt egy égi bandában” – nyilatkozta az énekesnő a Borsnak.

blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work