Hirmagazin.eu
Főoldal » Soha ennyi magyar turista nem üdült még belföldön júliusban és augusztusban
Turizmus

Soha ennyi magyar turista nem üdült még belföldön júliusban és augusztusban

A belföldi turizmus nemcsak megközelítette, de meg is haladta a tavalyi számokat, és az előfoglalások alapján ősszel is kiemelkedő lehet a forgalom a hazai szálláshelyeken

– mondta el Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója legfrissebb podcastjában.

Júliusban 1,2 millió belföldi vendég pihent a hazai szálláshelyeken, 160 ezerrel több, mint tavaly júliusban, és augusztusban is hasonló adatokat várnak – fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy soha ennyi magyar turista nem üdült még belföldön július–augusztusban.

A legnépszerűbb úti cél a Balaton,

a teljes országos nyári vendégforgalom 40 százaléka itt realizálódott.

A második leglátogatottabb célpont a Mátra-Bükk turisztikai térség, majd ezt követi Debrecen, Hajdúszoboszló és a Tisza-tó környéke – jelezte az MTÜ vezérigazgatója.

Guller Zoltán elmondta, nagyon kedvezőek a szeptemberi előfoglalási adatok is, amelyek szerint szinte minden hétvégén csaknem telt házzal üzemelnek majd a vidéki szálláshelyek, és ez a tendencia várhatóan október közepéig folytatódik.

Kiemelte, hogy az MTÜ a napokban elindította új kampányát annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet az őszi-téli-tavaszi turisztikai-kulturális-gasztronómiai lehetőségekre.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a fővárosi szálláshelyek a javuló számok ellenére még mindig alacsony töltöttséggel üzemelnek. Mint mondta, Budapesten a turizmus bevételeinek 96 százalékát a külföldi vendégek adják,

az idei nyár vendégforgalma pedig jelentősen alacsonyabb a tavalyinál.

A vezérigazgató kitért arra, hogy minél gyorsabban próbálnak segíteni az ágazat szereplőinek. Felidézte, hogy mintegy 14 ezer magánszálláshely kapott fejlesztésekre összesen több mint 40 milliárd forintot. Az idegenvezetőknek kiírt pályázatra 155-en jelentkeztek, hat kivétellel mindenki nyert, a pénzt szeptemberben folyósítják.

Guller Zoltán kiemelte azt is, hogy újabb pályázati felhívás jelent meg a szabadstrandok felújítására, a 3 milliárd forintos keretösszegből újabb 80 strand újulhat meg a következő szezonra.

A címlapfotó illusztráció.

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Balatoni összefogás a minőségi vendéglátók elismeréséért

info

Indul a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program

Mazsi

Az elmúlt évek fejlesztései is segítik újra lendületbe hozni a hazai turizmust – videó

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------