11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeÉletmódÉletmód hírekSiófokon lett rosszul, onnan vitték kórházba – Családja még el tudott búcsúzni...

Siófokon lett rosszul, onnan vitték kórházba – Családja még el tudott búcsúzni Bálint Györgytől

Budapest — Vasárnap este, csendesen elment Bálint György kertészmérnök, író, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa.

Bálint György, az ország népszerű Bálint gazdája nehezen viselte a bezártságot, még néhány hete is a kertben tevékenykedett / Fotó: Granák László

Bálint György, az ország népszerű Bálint gazdája nehezen viselte a bezártságot, még néhány hete is a kertben tevékenykedett / Fotó: Granák László

Az ország népszerű Bálint gazdája Siófokon lett rosszul, ott került kórházba, majd egy főváros-közeli intézménybe szállították. Családja remélte, jobban lesz, de tüdőgyulladást kapott, amit idős szervezete már nem tudott leküzdeni.

„Ha leesik egy darab kenyér a földre, lehajolok érte, megcsókolom és megeszem” – fogalmazta meg hitvallását egy interjúban Gyuri bácsi, mert így tanulta egykor és így is adta tovább, huncut mosollyal az arcán, mérhetetlen bölcsességgel, ahogy beszélt az életéről és ahogy a tanácsait osztogatta.

Bánó András (70), az ismert televíziós újságíró Bálint Gazda, a százéves kertész címmel írt könyvet tavaly az ország kedvenc kertészével közösen, a közelmúltban találkoztak újra.

– Kitűnő állapotban találtam – emlékezett Bánó. – Ő volt az, akinek életét ésszemélyiségét megismerve átértékeltem az addig az öregkorról alkotott véleményemet. Nevezetesen, hogy így, ilyen szépen és ilyen életminőségben is megérheti valaki a századik életévét – folytatta az újságíró, aki aggódott az idős kertészmérnökért, amikor arról értesült, Bálint György kórházba került. – Mikor megtudtam, hogy tüdőgyulladással kezelik, felkészültem a legrosszabbra.

Gyuri bácsi felesége abban bízott, szeretett férje a héten már otthon lesz.

– A múlt héten utaztunk Siófokra, a nyaralóba, ahogy odaértünk, Gyurka rosszul lett – mondta Antónia.- Azonnal a helyi kórházba vittük, néhány nap után pedig másik intézménybe szállították. Reméltük, a héten már hazajöhet, a vitalizáló kezelés, a gyógyszerek segítenek, de sajnos nem így lett, tüdőgyulladást kapott. A család még el tudott búcsúzni tőle, majd csendesen elaludt.

Gyuri bácsi egy hónapja még arról beszélt, nehezen bírja a koronavírus miatti bezártságot, metszegeti a kertben a szőlőt, alig várja, hogy ismét mehessen előadásokat tartani. Tavaly nyáron, amikor 100. születésnapján a Blikk is felköszöntötte, mosolyogva nyugtázta korát.

– Ennyi idő alatt begyűjtöttem testi és lelki sebeket, vannak gyógyultak és maradandók egyaránt, de mindig találok munkát, feladatot, amit el szeretnék végezni, így életben maradok, mint az öreg almafa, aminek akadnak elhalt ágai, kérge sebes. Mégis ápolják, szeretik, mert az árnyékára, termésére szükség van – mondta Bálint gazda, bevallva, illene már az ő korában pihenni, de nem tud, minden nap leül a számítógép elé és válaszol a kérdésekre. – Bárhová megyek, szeretettel kérdezgetnek és én szívesen válaszolok. Persze pihenek is, a feleségem, Antónia rám parancsol, amikor túlzásnak tartja a munkát.

Mindig nagy szeretettel mesélt édesapjáról, aki már négyévesen maga elé ültette a lóra és vitte a földekre.

– Olyan ő az életemben, mint egy világítótorony, tanítása példája egész életemben utat mutatott. Tőle tanultam a föld szeretetét, a gazdálkodás fortélyait és a munka becsületét – mesélte Bálint gazda, akit felesége, Antónia mellett fia, János, unokája, András és dédunokái, Ádám és Panni gyászolják.

Bálint György büszke volt a családjára, fiát, Jánost nagyon szerette / Fotó: RAS- ArchívBálint György büszke volt a családjára, fiát, Jánost nagyon szerette / Fotó: RAS- Archív

Négyszer nősült meg

Bálint György négyszer nősült, mégis csak három asszonya volt: fia édesanyját, Annát kétszer is elvette. Edittel, a harmadik feleségével 35 évig élt békében, ám egy súlyos betegség elválasztotta őket. Ezután érkezett meg az életébe Antónia. – A negyedik feleségem késői szerelem volt, 78 évesen vettem el Antóniát, aki 27 évvel fiatalabb nálam. Nem a fellángolás, hanem igazi, mély érzelmek kötnek minket össze azóta. Nyugodt, békés időskort álmodtunk meg magunknak. Sikerült valóra váltani – mesélte Bálint gazda.

Felesége, Antónia az utolsó pillanatig hitte, hogy Gyuri bácsi jobban lesz és hazatér / Fotó: Varga ImreFelesége, Antónia az utolsó pillanatig hitte, hogy Gyuri bácsi jobban lesz és hazatér / Fotó: Varga Imre

Mindig elegáns volt

A nyolcvanas évek elejétől évekig dolgozott együtt Bálint Györggyel az Ablakban Feledy Péter (77), aki elárulta, eleinte sokan hiteltelennek találták az elegáns kertészt, ám mondanivalója meggyőzte a nézőket.

Feledy Péter / Fotó: Youtube

Feledy Péter / Fotó: Youtube

– Gyuri bácsi mindig öltönyben, nyakkendőben, pecsétgyűrűvel az ujján tartotta öt-hat perces előadásait, de az elején sokan nem értették, hogyan öltözhet így egy kertész. De aztán az, amit mondott és ahogyan, meggyőzte az embereket – árulta el a riporter, aki szerint Bálint Györgynek mindenkihez volt egy kedves szava, a díszletesektől a főszerkesztőig.

Endrei Judit / Fotó: Varga ImreEndrei Judit / Fotó: Varga Imre

A szakember eleganciáját mindenki megemlítette, Endrei Judit (67) például arra emlékezett szívesen, milyen érzés volt Bálint György közelében lenni.

– Nagyon figyelmes, vicces ember volt, akiből áradt a melegség és a kedvesség. Nagy tanító volt, nemcsak a szakmájában, de az életben is. Azok után, hogy pár éve a nyilvánosság számára is kiderült, milyen poklot kellett átélnie fiatalon, példaértékű, hogy így meg tudta őrizni a mosolyt, és mindenkinek bebizonyotta, az számít, ami legbelül van – vélte Endrei.

Vujity Tvrtko-valVujity Tvrtko-val

Vujity Tvrtko (47) nem sokkal a tavalyi századik születésnapja után a saját kertjében készített interjút Bálint gazdával, de a kapcsolatuk közel harminc évre nyúlik vissza.

– 18-19 évesen kerültem Budapestre, akkor ismertem meg Gyuri bácsit. Apám a lelkemre kötötte, tudjam meg, miért nem nő a citromfája. Emlékszem, amikor felhoztam ezt Gyuri bácsinak, azt javasolta, hívjuk fel. Sosem felejtem, ahogy kedvesen elmagyarázta szénbányász apámnak a citromfa nevelésének rejtelmeit – sóhajtott Tvrtko.

Sosem panaszkodott

Bálint György Gyöngyösön – késői gyerekként – született 1919. július 28-án. Édesapjától vette át a gazdaság vezetését, mérnöki oklevelét a Magyar Királyi Kertészeti Akadémián szerezte 1941-ben, nyolc évvel később diplomázott. Nehéz élete volt, a munkaszolgálatot és a koncentrációs tábort is megjárta.

Dolgozott gazdaságban, biztosítónál, televízióban, szakkönyveket is írt / Fotó: RAS- Archív Dolgozott gazdaságban, biztosítónál, televízióban, szakkönyveket is írt / Fotó: RAS- Archív

– Erdélyből Kárpátaljára, onnan Lembergbe, majd Ukrajnába vittek a munkaszolgálatosok kőbányájába, ahonnan 42 kilósan megszöktem. Meghalhattam volna a mauthauseni koncentrációs táborban, ahogy egy másikban a szeretteim életét elvették, de én megúsztam tífusszal. Odaveszhettem volna árokásás közben a fronton, mint a nagybátyám taposóakna-szedés közben. Egy vastag télikabát mentett meg kilenc éve is, amikor a zebrán elgázolt egy autós. Mázlista vagyok – állította az ország kertésze, aki örök újrakezdő volt. 1945-ben a háború után két lóval vágott bele a családi birtok hasznosításába, de kuláknak bélyegezték és elvették mindenét. Első feleségével Pestszentimrén, albérletben kezdett új életet, kiskertek gondozásából tartotta el családját. 1957-ben főagronómus, majd az Állami Biztosítónál szaktanácsadó lett, könyveket írt, szakmai újság főszerkesztője volt. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselőként is tevékenykedett az SZDSZ színeiben. 1981-től 2009-ig az MTV Ablak című műsorának közkedvelt szakértője volt. Megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemrendet, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét. Prima Primissima-, Aranytoll- és Hazám-díjas, három város díszpolgára.

Az Ablak című magazin tette országosan ismertté / Fotó: Fortepan

Az Ablak című magazin tette országosan ismertté / Fotó: Fortepan

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work