Főoldal » Singh Viki: „Elértem arra a pontra, hogy nem érdekel, miként vélekednek rólam az emberek”
Bulvár

Singh Viki: „Elértem arra a pontra, hogy nem érdekel, miként vélekednek rólam az emberek”

Budapest – Bár sokak szerint születésünk napja a mágikus harminc fölött már nem számít ünnepnek, a 34. életévét ünneplő Singh Viki remekül érzi magát a bőrében.

Sőt, úgy véli, számára a harmincadik esztendeje után indult be igazán minden. Az elmúlt négy évben ismeretségben és a magánéletében is csúcsra ért, közösségi oldalai népszerűvé váltak, ráadásul szeretett párjával is a harmincadik szülinapja után ismerkedett meg.

A 34. születésnapot emlékezetesen indította, megfogadta, mostantól új életszemlélettel néz szembe a mindennapokkal, mivel sokkal inkább a zenére kíván összpontosítani.

– Elértem arra a pontra, hogy nem érdekel miként vélekednek rólam az emberek, sokkal könnyebben mondok nemet a sablonokra – mondta lapunknak Viki. – Azt érzem, hogy jobban ki kell álljak magamért. Teljesen szembe megyek mindennel, ez vagyok én, és remélem, az emberek szeretni fogják. Végre a saját zenémet képviselem majd.

Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu

Fotó: Zsolnai Péter

Hasonló hírek

Galambos Lajos néhány nap múlva kiszabadulhat!

Mazsi

Folytatódik a balhé: ismét nekimentek Aleskának

Mazsi

Elgondolkodott, hogy abbahagyja az egészet: kudarcáról vallott Peller Mariann

Mazsi