17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekSimicskó: Megtakarítást jelent a két új Airbus a honvédségnek

Simicskó: Megtakarítást jelent a két új Airbus a honvédségnek

Bemutatták Kecskeméten a honvédség két új Airbus A-319-es repülőgépét. Tavaly év végén derült ki, hogy vásárol Magyarország két használt Airbust. A régi An-26-os gépek már 40-45 évesek, de egyelőre ezeket is megtartja a hadsereg.

Kép: Airliners.net

Egy új korszak kezdődött a honvédség életében – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter az M1 Ma este című műsorában. Hozzátette, ideje volt már annak, hogy egy új fejlődési korszak induljon meg a honvédségnél. Ennek volt fontos mérföldkője, hogy pénteken bemutatták a két új Airbust a közönségnek is. Megjegyezte, a saját géppel a korábban repülőgép-bérlésre fordított több százmilliárdot takarítja meg a szervezet. A felelős gazdálkodás része, hogy megtartják a régi An-26-os gépeket is – mondta a miniszter.

A műsorban úgy fogalmazott, a legfontosabb fejlesztések már elkezdődtek a katonaságnál. A hadsereg védi meg a külső határainkat, ezért fontos a megbecsülésük – hangsúlyozta. Négy kontinens 14 országában látnak el különböző feladatokat és sokszor hazánk hírnevét is rajtuk keresztül ítélik meg.

A Zrínyi Haderő fejlesztési Program 2026-ig fogalmazta meg a képesség-bővülésben és technikai modernizációban elérni kívánt célokat. Az ütőképes haderőt a képességek, a felszereltség, és a szellemisége határozza meg – mondta a miniszter.

ZRÍNYI 2026 HONVÉDELMI ÉS HADERŐFEJLESZTÉSI PROGRAM.
Kép: magyaridok.hu

Simicskó István szerint a hadsereg költségvetésének az elosztása lassan megközelíti a NATO tagországoknál elvárt szempontrendszert. Az évi közel 428 millárd forint 40 százalékát a működtetésre, míg 30-30 százalékot a bérekre és a fejlesztésre fordítanak.

Forrás: M1 / Ma este

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek