Az 1980-as években Ottó Liliénthal német mérnök kifejlesztette a siklórepülőgépet. Sikerén felbuzdulva építették meg az 1900-as évek elején a Wright testvérek az első motoros repülőgépet.
Az első siklórepülőgépeket Sír George Cayley készítette Angliában. Az 1800-as évek közepe táján egyik gépe végigvitorlázott egy emberrel egy völgy fölött. Cayley huzamos ideig tartó motoros repülésre törekedett, de ez lehetetlennek bizonyult, mert megfelelő nagyságú felhajtóerőt csak túlságosan nehéz motorral tudott elérni. Más feltalálók is kísérleteztek gőz- és sűrítettlevegő-hajtással, óraműves szerkezettel, gumi motorral. Némelyik modell nem is volt éppen sikertelen, de az 1800-as években senki sem tudott akkora teljesítményű repülőgépet építeni, amekkorával ember emelkedhetett volna a levegőbe. Ottó Lilienthal német mérnök másként fogott a dologhoz. Először tökéletesíteni akarta a levegőben siklás technikáját; úgy gondolta, hogy a sikláshoz a szárny körül áramló levegő és az emelkedő légáramlás ad majd kellő nagyságú felhajtóerőt. 1881-ben egy ívelt, szövet fedte szárnypárt fogva, lefutott egy domboldalon, és fölemelkedett a szélben. Ez a rövid próbarepülés sikerrel végződött, s később már több száz méternyit is repült.
Sárkányrepülők
Azok a repülő szerkezetek, amelyekről Lilienthal alácsüngött, voltaképpen az első sárkányrepülőgépek (siklószárnyak) voltak. A sárkányrepülést mint modern sportot az egyesült államokbeli űrkutatási szervezet, a NASA mérnöke, Francis Rogallo fejlesztette ki az 1970-es években. E szerkezeteknek nagyjából háromszög alakú szárnyuk van, amelyet általában igen könnyű alumíniumvázra feszített nejlon- vagy dakronszövet alkot. A pilóta hevederben csüng a szárny alatt, és a trapéz nevű irányítórudat markolja. Ha ezt előrenyomja, akkor teste hátratolódik, ettől a sárkány orra fölemelkedik, megnövekszik a légellenállás, következésképpen csökken a sebessége. Az irányítókar hátrahúzására a sárkány orra lejjebb száll; így kisebb lesz a légellenállás, következésképpen megnő a sebesség. Az oldalirányú, vagyis jobbra vagy balra forduláshoz egyszerűen oldalra kell dönteni a gépet. A sárkányrepülő pilóták általában hegyoldalról futnak neki a szélnek, hogy a levegőbe emelkedjenek. Vesződséges dolog megfelelő meredekségéi lejtőt keresni és ott jó irányú szelet várni; ezért némely sárkányrepülő inkább egy autóval húzatja magát, míg rá nem tud feküdni a szélre, vagy motoros sárkány vontatásában emelkedik föl.
Motoros sárkányrepülők
A sárkányrepülés nem nyerte el mindenki tetszését; vannak, akik jobban kedvelik, ha motoros gépekkel siklanak. Ezért kifejlesztették a motoros sárkányrepülőt, amelynek hátulján (farkában) egy fűnyíró gép motorjához hasonló szerkezet légcsavart forgat. Ennek a légi járműnek rendszerint az egyszerű sárkányrepülő szerkezetéhez hasonló szárnya van, egyszerű, nyílt pilótaülése és kerekes futóműve. Olyanok az irányítóeszközei, hogy vezetését viszonylag nem nehéz megtanulni. Többnyire néhány száz méterrel a földfelszín fölött repül, nagyjából 50 kilométer/óra sebességgel. A fejlettebb motoros sárkányok azonban 150 kilométer/óra sebességgel is szállhatnak.
Emberi erővel
Az ember mindig vágyott arra, hogy madár módjára repülhessen. Volt, aki madáremberként szárnyat erősített a karjához, és hevesen csapkodott vele, hogy a levegőbe emelkedjék. Mások szikláról ugrottak el, és halálra zúzták magukat. 1977-ben mégis valóra vált a saját erőből való repülés ősi álma: egy pehelykönnyű, pedállal hajtott légcsavarú repülőgép, a GossamerCondor a világon először tett meg egy mérföldes (1,6 kilométeres) távot, és ezzel 50 ezer fontos díjhoz juttatta két tervezőjét, Paul McCreadyt és Péter Lissamant.
Forrás: delina; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu
