Hirmagazin.eu
Főoldal » Sikertelen volt a kínai magáncég hordozórakétájának indítása
Tudástár - minden érdekesség

Sikertelen volt a kínai magáncég hordozórakétájának indítása

Sikertelen volt a Landspace kínai magáncég hordozórakétájának indítása – közölte vasárnap a kínai állami televízió.

A Zq-1 típusú rakétát szombat délután bocsátották fel az ország északnyugati részén található űrállomásról. Értesülések szerint a gondok a második fokozat leválását követően jelentkeztek, de ennek okairól egyelőre nem számoltak be. A rakéta egy műholdat is szállított. Siker esetén ez lett volna az első eset, hogy egy kínai magáncég földkörüli pályára állít egy űreszközt.

A Zq-1 – három fokozatú hordozórakéta – 19 méter hosszú és 1,35 méter széles, tömege 27 tonna. Kisebb űreszközök Föld körüli pályára állítására fejlesztették ki. Idén augusztusban készült el kilenc hónapi gyártást követően.

Sikertelen volt a kínai magáncég hordozórakétájának indítása
A Landspace ZQ-1-es rakétájaFORRÁS: LANDSPACE

A többfokozatú rakéta az egyes fokozatokkal emelkedik egyre magasabbra, nem használják fel újra, miután kifogy belőlük az üzemanyag.

Az amerikai űrhivatal, a NASA adatai szerint a Landspace egyike Kína 60 magán űrkereskedelmi cégének. A mostani rakétát beleértve, az idén már 30 kereskedelmi célú rakétaindítást hajtottak végre az ázsiai országban.

Forrás: origo.hu

FORRÁS: LANDSPACE

Hasonló hírek

Egészségünk megőrzése érdekében hallgassunk minél több zenét!

Mazsi

Végre megvan a nagy Buddha-rejtély titka

Mazsi

Sokk a templomban: Döbbenet, mi történt a Jézuska szoborral

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------