Hirmagazin.eu
Főoldal » Sikerágazat lehet a zöldborsótermesztés
Gazdaság

Sikerágazat lehet a zöldborsótermesztés

Nagy lehetőségek rejlenek a zöldborsótermesztésben Magyarországon. A konzervipari felhasználásra szánt hüvelyes iránt nagy a kereslet, de fagyasztva és frissen is jól fogy a magyar borsó – írja keddi számában a Magyar Idők.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint az Európai Unió belső piacán Magyarország számít a legnagyobb zöldborsókonzerv-exportőrnek: egy év alatt több mint 42 ezer tonnát szállítunk a közösség országaiba. Emellett a 27 tagállam közül az unión kívüli területekre is mi visszük ki a legtöbb konzervzöldborsót az EU-ból.

Az elmúlt évben kissé visszaesett ugyan a kivitelünk, összesen 61,3 tonna került az exportpiacokra a hazai feldolgozóktól, idén azonban újra felfutóban van. Az év első negyedében 9 százalékkal, 14 300 tonnára nőtt az exportpiacokon eladott zöldborsókonzerv mennyisége az előző év hasonló időszakához képest.

Mivel az embargó nem vonatkozik erre az árura, így továbbra is Oroszország számít a legnagyobb célpiacnak. Emellett Németországba, Olaszországba, a Baltikumba és Franciaországba is szállítanak zöldborsót a hazai konzervgyárak.

Hasonló folyamat figyelhető meg a fagyasztott árunál is. Míg tavaly három százalékkal, 20 100 tonnára csökkent a kivitel, az idei első három hónapban ismét beindult az export. Az első negyedévben a kivitel 20 százalékkal, 5950 tonnára nőtt, miközben a behozatal 32 százalékkal, 498,1 tonnára csökkent 2017 azonos időszakához viszonyítva.

A magyarországi fagyasztott zöldborsó legnagyobb felvásárlói Németország, Olaszország, Románia, Görögország és Belgium voltak. A magyar piacra elsősorban Szerbiából és Lengyelországból kerül fagyasztott zöldborsó.

A friss, piacra szánt áru mennyisége a feldolgozott termékek mellett elhanyagolható. Évről évre háromezer tonnányi friss zöldborsót szállítanak a külpiacokra a magyar gazdák, míg az import mindössze 190 tonnára tehető. A magyarországi friss zöldborsó legnagyobb felvásárlója tavaly Olaszország volt.

Forrás: infostart.hu

Képek: magyarmezogazdasag.hu, teol.hu

Hasonló hírek

Rekordszámú pályázat érkezett a Tanyafejlesztési programra

Edit

Itt vannak az új adóztatási számlaszámok! Töltsd le!

Géza

Kiderült, mi az az ajánlat az építőiparban, amiért hazajönnek a magyarok

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!