Segítség a libanoni keresztényeknek

Csaknem 463 millió forinttal támogatja a magyar állam libanoni templomok rekonstrukcióját. Így segítenék a keresztény közösségek helyben maradását.

Harmincegy helyszínen zajlik majd a rekonstrukció, a felújítandó templomok között van középkori, XVIII-XIX. századi és modern is, egy-egy helyszín támogatása pedig 2-27 millió forint között mozog. A több százmilliós projektet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) irányítja majd, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) lapunknak adott válasza szerint az egyetem Régészettudományi Intézete és az Egyházrégészeti Kutatócsoportja vesz majd részt a munkában. A minisztérium szerint a helyszínekre a libanoni fél tett javaslatot, az összegeket az egyetem libanoni partneregyeteme, a USEK (Université Saint-Esprit de Kaslik) műemlékes szakemberei javasolták, őket pedig a libanoni Külügyminisztérium kérte fel erre. A minisztérium szerint a projekt részletes ütemtervének kidolgozása még zajlik. Azaz nem tudni, mikor kezdődik és mennyi időt fog igénybe venni a 31 templom felújítása. Kérdéses azonban, hogy a menekültválsággal küzdő Libanon támogatására és a helyi keresztények megmaradásának elősegítésére a templomrekontsrukció-e a legalkalmasabb eszköz.

Mindenki ezt olvassa most!

A PPKE kutatói számára a terület nem ismeretlen. A Régészettudományi Intézet munkatársai 18 éve végeznek kutatómunkát a Közel-Keleten, Libanonban, Szíriában és Iraki Kurdisztánban. Libanonban például az USEK-kel együtt az UNESCO világörökség listáján is szereplő Qadísha-völgyi középkori kolostorok egyikén végeztek már ásatást.

A 4,4 milliós Libanonban él a legnagyobb keresztény közösség és itt a legváltozatosabb a vallási összetétel a Közel-Keleten. Hivatalosan 1932 óta nem volt népszámlálás, így különböző adatok vannak arról, hogy pontosan melyik felekezetnek hány tagjai van. A muzulmánok arányát 54-59 százalékra teszik (szunnniták és síiták körülbelül ugyanannyian vannak), a keresztényekét pedig 39-41 százalékra.

Közülük a legnépesebb a maronita egyház (becsült arányuk 21 százalék és az ő egyetemük az USEK), rajtuk kívül vannak még görögkatolikusok, melkiták, protestánsok, örmény és szír ortodoxok és katolikusok. A vallási összetettséget a politikai hatalommegosztás is tükrözi: az elnöknek maronitának, a miniszterelnöknek szunnitának, a parlament elnökének pedig síitának kell lennie. A vallási közösségek nagyrészt kiegyensúlyozottan élnek egymás mellett, Libanonnak nem is ez a legégetőbb problémája.

Sokkal inkább a menekültválság: másfél millió, főleg szíriai és kisebb részben palesztin menekült él az országban. A menekültek hatalmas megterhelést jelentenek a gazdaság és az iskolarendszer számára, miközben a helyi vallási közösségek a menekülők Libanonban maradása esetén az egyensúly felborulásáért aggódnak. A szír menekülők nagy része ugyanis szunnita, ami nemcsak a muzulmán-keresztény arányt, hanem a síita-szunnitát is felborítja. Ráadásul a térségben a szélsőséges iszlám megerősödése ugyanúgy veszélyt jelent a muzulmán népességre, mint a keresztényre.

Libanon számára a kivándorlás is nagy problémát jelent, ez azonban nemcsak a keresztények helyben maradásáról szól. A kivándorlók és leszármazottaik, azaz a diaszpóra közel 10 milliós és az elmúlt években is sokan elmentek Libanonból. A migrációs hullámok ugyan valóban csökkentették a keresztények arányát, a bejrúti Information International 2014-es emigrációs felmérése viszont azt mutatja, hogy a muzulmánok nagyobb arányban hagynák el jelenleg az országot ha tehetnék, mint a magukat kereszténynek vallók.

Egy kis Libanon:

Libanon ország a Közel-Keleten, a Földközi-tenger keleti partjánál. Északon és keleten Szíria, délen Izrael, nyugaton pedig a Földközi-tenger határolja.

Mediterrán éghajlat uralkodik itt. Nagyobb magasságokban télen gyakori a fagy, időnként hó is előfordul.

Az első világháború után Libanon a francia népszövetségi irányítás alatt álló Szíriához került. 1926. szeptember 1-jén Franciaország létrehozta a független Libanoni Köztársaságot, ami immár önálló állam volt, de még mindig a szíriai népszövetségi mandátum irányítása alatt állt. 1941-ben a Vichy Franciaország megengedte, hogy a német hadsereg keresztülvonuljon Szírián Irak felé, ahol britekkel harcoltak. Nagy-Britannia emiatt csapatokat küldött Libanon és Szíria területére. A harcok befejezése után 1941. november 26-án bejelentették, hogy Libanon független lesz, de a Szabad Franciaország irányítása mellett. 1943-ban választásokat tartottak, a megalakuló kormány pedig november 8-án egyoldalúan felmondta a francia mandátumot. Válaszul a franciák bebörtönözték a kormányt, majd november 22-én a nemzetközi nyomás hatására szabadon engedték őket, és elismerték Libanon függetlenségét. Az utolsó francia csapatok 1946-ban vonultak ki.

A negyedik arab-izraeli háború (1973) után két évvel Libanon polgárháborúba süllyedt, amely 15 éven át tartott. A szemben álló felek 1989-ben egyeztek meg (Táifi egyezmény), ami után elkezdődhetett a politikai élet és az ország újjáépítése. Azonban, az ország déli részéből egy kb. 25 km-es sáv izraeli megszállás alatt maradt, a síita Hezbollah dél-libanoni milíciáját nem szerelték le, Bejrúttól keletre, főként a Bekaa völgyben pedig kb. 16 000 szíriai katona állomásozott.

Politikai téren, újból érvénybe lépett a függetlenség elnyerése után kialakult hatalommegosztás, amely szerint az államelnöki tisztséget minden esetben maronita keresztény, a miniszterelnökit szunnita muzulmán, míg a parlament elnökének tisztét síita muzulmán vallású személy tölti be.

2000. május 25-én Izrael kivonult a dél-libanoni határövezetből, feladva a falangista milicisták által ellenőrzött kb. 25 km széles ütközőzónát.

Az ENSZ BT 1559. számú határozata felszólította Szíriát, hogy vonuljon ki Libanon keleti részéből, az arab állam azonban sokáig vonakodott eleget tenni a felszólításnak. 2005 februárjában, az ENSZ által elrendelt vizsgálat szerint feltehetően a szír titkosszolgálat közreműködésével, meggyilkolták Rafík Haríri korábbi libanoni miniszterelnököt és további 20 személyt. A libanoni közvéleményt az eset mélységesen felháborította, Bejrútban hatalmas tömegtüntetéseken („cédrusforradalom”) követelték a szíriai csapatok kivonulását, amely a külföldi nyomásnak is köszönhetően 2005 áprilisában következett be. A következő hónapokban Libanon megtartotta a polgárháború utáni első demokratikus választását, amelyen a meggyilkolt ex-miniszterelnök fiának, Szaad Harírinek és szövetségeseinek pártja kapta a legtöbb szavazatot.

2006. július 12-én, miután Izrael megsértette Libanon légterét, a Hezbollah harcosai betörtek az izraeli határövezetbe, majd megöltek nyolc katonát és kettőt hadifogságba ejtettek, Izrael bombázni kezdte a Hezbollah állásait és valamint egyéb, polgári létesítményeket egész Libanon területén, az országot pedig tengeri és légi zárlat alá helyezte. A Hezbollah válaszul több ezer rakétát lőtt ki Izrael északi területeire. A konfliktus első heteit elszórt határ menti harcok és kölcsönös rakétatámadások sora jellemezte, amelynek túlnyomórészt civilek estek áldozatul. Augusztus 11-én, az ENSZ BT hosszas ideig egyeztetett, békéltető állásfoglalásának kihirdetése előtt, Izrael a Litani folyó vonaláig bezáróan az addigiaknál nagyobb erejű szárazföldi támadást indított. A BT határozata értelmében a zsidó állam vezetése augusztus 13-án elfogadta a tűzszüneti felhívást és beleegyezett, hogy csapatait több ezer ENSZ-békefenntartó és a libanoni hadsereg katonái váltsák fel. Hasonlóképp nyilatkoztak a libanoni kormány és a Hezbollah képviselői is. Az egy hónapon át tartó harcok közel 1100 halottat és 3700 sebesültet követeltek Libanonban, az ország gazdaságát pedig előzetes számítások szerint több mint ötmilliárd dolláros kár érte. (A két elhurcolt izraeli katona holttestét 2008. július 16-án adták Izraelnek a korábban megkötött fogolycsere-egyezmény keretében.)

2007-ben az észak-libanoni palesztin menekülttáborok körül fegyveres összecsapások voltak.

A népesség etnikai megoszlása: arab 95%, örmény 4%, egyéb 1%. A vallási térkép már sokkal színesebb:

muzulmán 59,7% (síita, szunnita, drúz, izmaelita, alavita vagy nuszajri);
keresztény 39% (maronita katolikus, görög ortodox, melkita katolikus, örmény ortodox, örmény katolikus, szír katolikus, szír ortodox, római katolikus, káldeus, asszír, kopt, protestáns);
egyéb 1,3%.

Hivatalosan 17 vallási felekezet van elismerve az országban. A lakosság többsége arab nemzetiségű, több mint nyolcvan százaléka helyi azaz libanoni arab. Több mint tizede menekültként itt élő palesztin arab, négy százaléknyi örmény, és egy százaléknyi egyéb pl. cserkesz is él az országban.

Általános adatok

Az 1970-es évekig a térség egyik leggazdagabb, legfejlettebb államának gazdasági fejlődését a sorozatos polgárháborúk, megszállások visszavetették és nagyarányú kivándorlást indítottak el. A kilencvenes években megkezdődött az ország helyreállítása, a közigazgatás működése, a gazdaság talpra állítása a jelentős külföldi támogatásokkal. Ennek hatására 1994-ben már 8%-os növekedést sikerült elérni, amely az évtized végére fokozatosan csökkent, részben a makrogazdasági körülmények, részben a világgazdasági helyzet miatt. Ásványkincsekben szegény ország, ipara fejletlen (textil-, élelmiszeripar). Gazdaságának fő jövedelme a kereskedelemből, pénzügyi szolgáltatásokból származott.

Gazdasági ágazatok

Mezőgazdaság

A hegyvidéki területeken az állattartás (juh, kecske) jellemző. A mezőgazdasági termékek között megemlítendő a banán, a szőlő, az alma, a körte. A 2006-os nyári háború jelentős károkat okozott az infrastruktúrában, gazdaságban, s a helyreállítás csak lassan indul meg.

Kereskedelem

Import: eper, málna, szeder, sajt, tejtermék.

Export: makaróni, pokróc, sertéshús.

Közlekedés

Az országnak korábban volt, ma azonban nincs vasúthálózata. Közúthálózatának 7300 km a hossza. Ezenkívül 12 kikötő és 5 repülőtér is van Libanonban, melyek közül a legjelentősebb a bejrúti kikötő és a nemzetközi repülőtér.

Kultúra