7.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőBulvárSegédmunkás lett Kökény Attila: „Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára”

Segédmunkás lett Kökény Attila: „Nem tehetem meg, hogy várjak a csodára”

Kökény Attila a karantén alatt is dolgozott, útépítésen segédkezett családtagjaival

Kökény Attila a karantén alatt is dolgozott, útépítésen segédkezett családtagjaival / Fotó: RAS-archívum

Fotó: RAS-archívum

Kökény Attila a karantén alatt sem bízta a véletlenre családi bevételüket: anyagi biztonságuk megtartása érdekében segédmunkásnak állt a fiával és a vejével együtt.

Kökény Attila bebizonyította: a kétkezi munka egyáltalán nem ciki! Az énekes ugyanis, mint kiderült, a karantén alatt sem tétlenkedett, s az anyagi biztonságuk érdekében – koncertek híján – segédmunkásnak állt.

„Családos emberként nem tehetem meg, hogy a kanapén ülve, ölbe tett kézzel várjak a csodára, illetve arra, hogy mikor mehetek fellépni, ezért inkább más munka után néztem, és elmentem dolgozni”

kezdte a Borsnak a Love Bistro versenyzője, aki fiával és vejével ment el egy útépítés mellé korlátokat pakolni.

„Igazság szerint nem tudtuk, meddig fog tartani ez a zűrzavar, úgyhogy jobbnak láttuk, ha bebiztosítjuk magunkat, mert mindannyian pénzből élünk, nekem pedig szükségem volt a bevételre” – folytatta az énekes, hozzátéve: nem meggazdagodni szeretett volna a megkeresett pénzből, csak eltartani a családját.

„Nem szégyen a munka. Inkább az a gáz, ha valakinek derogál a kétkezi munka. Nekem több éhes szájat kell etetnem, ezért pedig bármire képes va­gyok, s igen, ha kell, kétkezi munkát is vállalok.”

blikk / Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner