17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekSchwarzenegger mond beszédet Andy Vajna budapesti temetésén (A cikk videót tartalmaz)

Schwarzenegger mond beszédet Andy Vajna budapesti temetésén (A cikk videót tartalmaz)

Budapest — Régi jóbarátja, Arnold Schwarzenegger (71) búcsúztathatja csütörtökön Andy Vajnát (†74) Budapesten, a Fiumei úti sírkertben.

Blikk értesülései szerint a filmsztár igent mondott a felkérésre, hogy beszédet mondjon a szertartáson – jelenleg úgy áll, hogy Schwarzenegger valóban itt is lesz a szertartáson.

Blikk információja szerint a kormány képviselője, valamint a filmszakmai részéről is méltatják majd a múlt vasárnap elhunyt producert.

– Arnold Schwarzenegger hamarosan Budapestre utazik. Felkérték, hogy mondjon beszédet a temetésen. Ők nem csak kollégák voltak, hanem majdnem 30 évig nagyon jó barátok is, így érthető, hogy őt kérték fel – mondta lapunknak Vajna egyik jó barátja.

Vajna korábban több interjúban is elmondta, hogy Hollywoodban több, életre szóló  barátságot is kötött. Schwarzeneggerrel az 1990-es Total Recall – Az emlékmás című film forgatásán ismerkedtek meg, barátságukon pedig sem az évek, sem a távolság nem változtatott. A színész többször meglátogatta Magyarországon Vajnát, tavaly ősszel a producernél vendégeskedett, halálhíre megdöbbentette a sztárt.

– Andy nagyon jó barátom volt, egyben Hollywood egyik forradalmasítója. Ő bebizonyította, hogy nincs szükség nagy stúdiókra ahhoz, hogy olyan filmeket hozzon össze, mint például a Terminátor 2 vagy a Total Recall. Andynek hatalmas szíve volt, ő volt az egyik legnagylelkűbb ember, akit valaha ismertem. Hiányozni fog. Mélyen együtt érzek a családjával – írta akkor közösségi oldalán az Osztrák Tölgy.

Andy Vajna másik nagyon közeli sztárbarátja Antonio Banderas (58), akivel az Evita forgatása óta voltak szinte napi kapcsolatban. Az évek alatt nem csak együtt dolgoztak, de 2013-ban a spanyol színész Los Angeles-i villájában volt Andy és Tímea esküvője is. Vajna róluk egy korábbi interjújában azt mondta, rájuk mindig számíthat, bármikor hívhatja őket, azonnal felveszik neki a telefont. Nem kizárt tehát, hogy Banderas is részt vesz a ceremónián.

(Itt elolvashatod: Andy Vajna hollywoodi búcsúztatójának exkluzív felvételei – volt kollégák szólalnak meg, így a személyi asszisztense is.)

Gulyás Gergely a legutóbbi kormányinfón jelentette be, hogy a kormány a saját halottjának tekinti Vajnát, így a temetéséről is gondoskodik. Ez azt is jelenti, hogy a meghívottakról a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság dönt.

– A biztosság szabja meg a meghívottakat, de még az ültetést is – kezdte lapunknak Görög Ibolya protokollszakértő. – Hagyományosan jobb oldalon ülnek a családtagok, a bal oldalon pedig a képviselők, politikusok. Az előírás szerint a család koszorúja foglal helyet középen, tőle jobbra az államé, balra pedig a filmalapé. Általában a bizottság felkér egy rendezőt, aki mindent megszervez, többek közt azt is, hogy ki milyen sorrendben mondhat beszédet. Természetesen a rendező minden részletről egyeztet a családdal – mondta a szakértő. Mivel magas beosztású politikusok is részt vesznek, így a biztonsági szakemberek jóval a szertartás előtt biztosítják a környéket, s folyamatosan felügyelik a helyszínt.

 Ha egy vagy több világsztár is részt vesz a temetésen, ők akár saját testőrrel is érkezhetnek, de állami védelmet nem kapnak – tette hozzá Görög Ibolya.

Videó forrása: YouTube, Hirmagazin Online Média, Blikk

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek